Nem tudnám egész pontosan megmagyarázni, de úgy érzem, hogy a városok, sőt országok történelme, szelleme, sajátos múltja és jelene valahogy a tereken él és hat leginkább. Hiszen – hogy most már ne csak a benyomások, hanem a közismert tények a posteriori segítségét is igénybe vegyem – itt, a tereken zajlott legtöbbször, leginkább a közélet, a végeredményben legfontosabb közösség élete, itt pecsételődtek meg nagy fordulatai a történelemnek, itt születtek (persze nem kizárólagosan) korszak- és stílusalkotó épületek, itt szökkentek tornyok az ég felé, itt fogant meg sok minden abból, amit – legalábbis európai szemmel – kultúrának nevezünk.…
Bűbájosan szépek az alkonyatok odalenn, a Homérosz kék tengerében… Más színek, más árnyak lepik el az ég mezejét, s a fellegek is egészen mások, mint itthon minálunk. Álmatagon, ragyogva ússzák át a mennyboltot, árnyékukat levetve az Adria vizére. S olykor, ha úgy elnéztem őket, egy percre szinte hittem annak a halvány német poétának, aki Görögország isteneit vélte bennük felismerni.…