Kopogtatnak reggel nyolckor.
—-– Szia, Marika! Egy kis altató kéne az anyámnak! Egész éjszaka rosszul aludt.
—-– Megnézem. Bár nem biztos, hogy találok.
—-Marika csak egy fél szemet talált. Vitte Arankának.
—-– Ne haragudj, de csak ennyit találtam!…
Amikor elindultam otthonról úgy este hét körül, még nem esett, szépen sütött a nap. Adela és Cristi vártak már a Bulevárd-tetőn a placcon pár üveg sörrel. Jókedvűek voltak, de nekem nem igazán volt kedvem menni, csak azért mozdultam ki a házból, mert már éreztem, hogy megbolondulok, ha még bent kell üljek.…
Álltam a járdaszélen és bámultam az autókat, bámulatosan gyorsan száguldoztak le s fel, mintha összebeszéltek volna, hogy ne engedjenek át. Rágyújtottam, mintha jelezni kívánnám, hogy nekem nem sietős. Egy kicsit feljebb volt a gyalogátjáró, de odáig semmi kedvem nem volt elgyalogolni, pedig a túloldalon úgyis arrafelé kell majd mennem, viszont megalázónak éreztem ott átkelni, csak mert itt még nem lehet.…
A frászt hozza rám újabban – szól oda Marie Ingridnek.
—-– Muszáj minden kávézgatást elkúrni ezzel a beteg csávóval? – kérdez vissza Ingrid erőltetett ingerültséggel a hangjában.
—-– Nálad nem volt soha?
—-– Nem, nincs az a pénz, amiért elviselném azt az állatot.…