Kopogtatnak reggel nyolckor.
—-– Szia, Marika! Egy kis altató kéne az anyámnak! Egész éjszaka rosszul aludt.
—-– Megnézem. Bár nem biztos, hogy találok.
—-Marika csak egy fél szemet talált. Vitte Arankának.
—-– Ne haragudj, de csak ennyit találtam!…
Van egy emlékem. Már nem emlékszem pontosan, hány éves voltam, de egész biztosan már óvodás lehettem, amikor egy kora tavaszi zuhé után hazafelé tartottunk anyummal a piacról. Lehet, hogy nem fontos, de éppen a rendőrség épülete előtti járdán kerülgettem a pocsolyákat, amikor egy pillanatra elengedtem a kezét, hogy a járdaszegélyig evickélve kikerüljek egy hatalmasnak tűnő tócsát, és megbotlottam az utcaszegély egyenetlen felületén, vagy lecsúszott róla a lábam, már nem tudom, de mindenesetre jó nagyot estem, bele a közepébe.…
Amikor elindultam otthonról úgy este hét körül, még nem esett, szépen sütött a nap. Adela és Cristi vártak már a Bulevárd-tetőn a placcon pár üveg sörrel. Jókedvűek voltak, de nekem nem igazán volt kedvem menni, csak azért mozdultam ki a házból, mert már éreztem, hogy megbolondulok, ha még bent kell üljek.…
–
38
semmi sem olyan, mint régen
semmi sem olyan, mint régen, és ez csak egyre rosszabb lesz, szóval elkezdődött a rothadás, istenem, már ide is besorolt a rothadás és mi még mindig nem jutottunk egy tapodtat sem közelebb egymáshoz, piffpuffmetódussal bukkan föl, és mindent összetör itt a szupertechnikájával.…
