Rajbuzs faluban, éppen a templommal szemközt, emeletes, kőalapzatú, bádogtetőjű ház áll. A földszinten maga a házigazda, Filipp Ivanov Kasin – gúnynevén Gyugya – lakik családjával, az emeleten pedig, ahol nyáron mindig nagyon meleg, télen nagyon hideg van, átutazó hivatalnokok, kupecek és földbirtokosok szoktak megszállni.…
A költő ott ült a háztömb előtti kövezeten. Bambán nézett előre. Az emberek megbámulták. Nem tudták, mi baja lehet. Mert azt látták, hogy nincs minden rendben vele. De hozzá szólni nem akartak. A házból jött lefelé Mátyás, a szomszéd. Megkérdezte a költőt:
—-– Miért ül itt?…
Léna olyan volt, mint a tavaszi eső: ha elkapott, csúnya megfázás lett a vége, de ha nem jött, szomjúsággal telt az április. Ez volt a legköltőibb, ami valaha eszembe jutott róla.
—-Úgy múltak a napok, hetek, hogy Lénára vártam, és ha láttam, hogy máshol van, mással valami mást csinál, kínzott a féltékenység.…
Álmos az éjszakai gyorson utazott akárhová. Hátizsákja a feje fölötti polcon feküdt, lógó szíjai ingaként jelezték a kanyarokat. Fáradt volt, s egyedül lévén a fülkében, végigfeküdt három széken. Kommunizmus szaga volt a kárpitnak, az az egyveleg, amit ha az ember megpróbál különválasztani izzadság, dohány, fing s hasonló alkotóelemeire, értelmét veszti.…