zsibbadt lélegzet-
vételek közt hasonló
csak hasonlót vonz
*
saját súlyától
roppan össze a lélek –
ez jutott nekünk
*
hova sietnél
ha minden lépésünk csak
botlást szaporít –
*
ívelt csönd leszek
tenyered vonalában
ha már nem remélsz
–
Fölerősödő
belső zajokkal egész
csöndes maradtam
—*
nem késlekedhet –
tél után a tavasz mint
egy csók beborít
—*
karant-énemet
szívesen lecserélném
valaki jobbra
—*
drága szerelmem
ha már így együtt vagyunk
nem lennél arrébb
—*
régen még tudtam
milyen érzés mikor a
hiányod átjár
—*
szívedre bezzeg
nem húzhatsz maszkot – az most
védtelen marad
—*
tollas éjszakán
magányunk áldozat a
csöndnek oltárán
–
–
…
már nem is tudom –
te koptál ki belőlem
vagy én belőled?
—*
még ma is látom
folytatólagos ködben
éhező csakrád
—*
aszfaltra fröccsent
szívemet szeresd te szép
Danaida-lány
—*
egy újabb sínpár –
acélartériák fo-
hásza messze száll
—*
ócska kuplékra
hangszereltük önmagunk –
fülelj a csöndre
–
–
Fogtam a poharam úgy, ahogyan kell.
Mozgattam úgy, ahogyan kell.
Azt képzeltem, a bor táncol, az üveg simogatja,
emelkedik a hangulat, katarzisra várva.
Kiömlés, kacagó foltok, szégyenérzet.
Elillannék, nem ide tartozom, bolyongok rég.
Lennék a szőke nő tartós rúzsa,
ki a sok hazug csókot jól bírja.…
