„A pénz – mondják elrévedő tekintettel – nem tesz boldoggá.” Nem igazán értek egyet ezzel. Ha a pénz valamit tesz, hát akkor pontosan ezt teszi: egyfajta boldogságot nyújt. Vagy közvetlen, materiális értelemben, ami nem éppen megvetendő, vagy finomabb módon, birtokosa olyan kvalitásaiból eredően, mint az ajándékozás öröme, annak öröme, hogy örömet szerezhet másoknak, jótékonykodhat, intézményeket létesíthet, egyszóval hogy boldoggá tehet másokat.…
Mindig bosszant, ha szótárban ezt olvasom egy-egy címszónál. Vannak költői szavak és vannak nem-költőiek?
—-Volni voltak, úgy tetszik. A nyelvújítás romantikája úgyszólván utazott rájuk. Agyafúrt szó-facsarással, „elmetszéssel” (Helmeczi!), szóösszerántással, miegymással gyártódtak a becsesebbnél becsesebb hangalakok. Jó részük, szerencsére, kihullott, s a megmaradottakban sem fedezi már föl eredetüket a közösségi nyelvérzék.…
Az Y generációt vagy ezredfordulós nemzedéket sokféleképpen nevezték: halogatók, „én, én, én” nemzedék, önimádók, közömbösek, önzők, szétszórtak. Az internet elveszett generációjának tekintik őket.
—-Az előző nemzedékek politikai rendszereket döntöttek meg és a korszak dicsőséges pillanatait élték át, míg az Y generáció egyetlen nyilvánosan elismert érdeme az, hogy a digitális korban született.…
–
A művész egyénisége a mű lényege, szervezőelve;
enélkül a mű elveszti minden értékét.
A művésznek úgy kell festenie, ahogy érez:
ez az Én és az Öröm diadala.
Louis Cane, Support-Surface művész
–
Amikor nem értünk egy művet, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a művész nem érte el a célját: nem tudott a tekintetnek valami szépet és érthetőt nyújtani.…