Aszfaltra tapadt, nyálkás
levelek közt vacog a
bűntudat. Már senki se
vall ellened, Uram, nincs
mitől tartanod. Annyit
kapsz, amennyit adsz. Rozsda-
csőrödben – mint láthatod –
így ázik el a hajnal.
–
Pont úgy
Lopott lábakon
támolyog az idő –
megbotlik, elhasal,
fölkel, aztán
mindent kezd elölről.…
(regényrészlet)
Ma két hete voltam utoljára Évánál. Búcsúzáskor azt mondta, többé nem kell jönnöm, ez így nem fog menni, jelen pillanatban semmi esély a folytatásra. Csak álltam és hallgattam, és nem tudtam, mit feleljek. „Remélem, megbocsátod az őszinteségem, de nem szeretnék hazudni.…
„Hova ez a nagy
sietség, mondd, barátom,
fáradt Sziszüphosz?”
„Fel a csúcsra egészen,
oda tartok, s ki tudja,
hogy lesz tovább s azután.
De már elég a szóból,
engedj, ne tarts föl engem!”
„Kíváncsiságom
bocsásd meg, kísérjen a
szerencsés végzet!”
–
semmi baj
semmi baj míg a
hátad látom Orpheusz
csak ne fordulj meg
jövök utánad – együtt
léphetünk ki a fényre
ha most
ha most levetné összes
csillagát az ég ha meg-
szabadulna minden kis
ragyogástól a menny én
akkor se láthatnálak
téged Eurüdiké
sorsom gyászos foglyaként
pusztulásra ítéltem
mindent ami járhatott
volna kettőnknek csak a
könnyek maradnak némán
nyelem őket fuldoklom –
hiányod majd feloldoz
–
–
A hátamon fekszem, nincs kedvem fölülni, pedig érzem, valami irgalom nélkül nyomja a bal vesémet. Csendben vagyok, hallgatom a kövekre fröccsenő folyót. Valahol a távolban feketerigók dalolásznak – csak mondják és mondják, és ahogyan oldalt fordítom a fejem, látom, a borosüvegem nyakán egy pók ficeg tanácstalan: egy vékonyka fonálon ereszkedik alá, a folyóparti szellő játszik vele, meglibbenti.…
