Szerző archívum: Sztaskó Richard

féltett titkaival

Kategória: Vers | Hozzászólás

Haikuk

Fölerősödő
belső zajokkal egész
csöndes maradtam

*

nem késlekedhet –
tél után a tavasz mint
egy csók beborít

*

karant-énemet
szívesen lecserélném
valaki jobbra

*

drága szerelmem
ha már így együtt vagyunk
nem lennél arrébb

*

régen még tudtam
milyen érzés mikor a
hiányod átjár

*

szívedre bezzeg
nem húzhatsz maszkot – az most
védtelen marad

*

tollas éjszakán
magányunk áldozat a
csöndnek oltárán



Please follow and like us:
0

Kategória: Haiku, Vers | Hozzászólás

Haikuk

már nem is tudom –
te koptál ki belőlem
vagy én belőled?

*

még ma is látom
folytatólagos ködben
éhező csakrád

*

aszfaltra fröccsent
szívemet szeresd te szép
Danaida-lány

*

egy újabb sínpár –
acélartériák fo-
hásza messze száll

*

ócska kuplékra
hangszereltük önmagunk –
fülelj a csöndre



Please follow and like us:
0
Kategória: Haiku, Vers | Hozzászólás

Szinopszis

AZT MONDOM, NINCS SEMMI BAJ, amíg engem látsz, fölösleges aggódni, tudod, minden hullám elcsendesedik egyszer, szóval: a félelmeidet hajítsd ki az ablakon, mert ha magadban nem bízol, hogyan bízhatnál bennem? – Elég az, hogy aznap este mindketten nagyon berúgtunk, Tamás is padlón volt, én se másképp, és egyikünk lelkén sem akaródzott segíteni a szomszéd szobából átszűrődő légyott kitartó muzsikája, igen, egy pszichológuslányt korrepetáltak éppen, és roppantul bosszantott, hogy most se én korrepetálom, pedig a szándék a szemeszter kezdete óta megvolt bennem; és ahogy teltek-múltak a hónapok, csalóka vágyam palántája terebélyes fává nőtte ki magát a szívemben, Krisztina persze észre se vett, miért is tette volna; gyakran váltogatott partnerei láttán hamar összeállt a kép, esélyem sincs nála, tehát maradt a nyálcsorgatás és az elalvás előtti, akarattalan hallgatózás – A hölgyek terén Tamásnak se volt nagyobb szerencséje, s hát nálam jobb lelki szemetesládát keresve se találhatott volna magának: „Figyi, Mester, ez így nagyon el van cseszve, ez baromira nem okés.…

Kategória: Novella, Próza | Hozzászólás

Az a valami

A buszmegállótól nem messze útszéli kereszt: a Megváltónk elgyötört arccal szenved, ezüsttel futtatott testén (a kockás hason és a csupasz mellkason) megcsillan a reggeli napsugár, szinte vakítja az odatévedő szempárt. A kereszt talapzatán kopottas, fekete fölirat, a megálló mögött pedig ott a betonárok: szenny- és esővíz elvezetésére kiválóan alkalmas, és mint azt hamarosan látni fogjuk, a megfáradt utazó is nyugalomra lelhet benne, kiváltképp akkor, amikor az árok száraz, és a lehullott falevelek az alján puha matraccá változnak –
—-Maga a megálló egyébként nem nagy dobás, egyszerű fatákolmány, azt hiszem, valamelyik helybeli asztalos munkájának az eredménye; az üléseket már régen lecsavarozták (ellopták?…

Kategória: Novella, Próza | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik