Elképzeli egy másik ember
száját, és a pisztolycsövet
beledugja a sajátjába.
A cső hidege
szétárad a nyelvén,
bejárja a testet,
a csontokat megkerüli,
és hogy a töke
ettől megmerevedett,
jókora szégyenérzettel tölti el,
mert miközben a pisztoly csövét
szakszerűen, óvatosan bekapta,
végig arra gondolt, hogy az ön-
gyilkosság ezen formája
egy férfi számára úgy tűnik,
csak filmekben méltóságteljes,
egyébként pedig szűzleányi cselekedet.…
a hangok ösvényén járva nem ropog hó
nem nyikorog fű nem kopog beton a cipő
alatt Hogy itt megyek az annyit tesz
hallgatni szeretnék valamit de
csak a vágy marad csak azt hallom hiába
szeretnék valami mást is Átkelek falun és
városon de hang híján mind közömbösek
– erdőt nem is találok, nem tud a nevemen
szólítani nem is hallanám Ilyen körülmények
között csak a test marad az évszakok nyomát követve
A falusi kóborkutyák a széllel futnak versenyt ami
darabjaimat óvja az erdőtől
mozdulatlan távolodás
pöffeszkedik odafent az éjszakai égbolt
szemek nélkül is jobban lát mindent
kitakarja az univerzum széles és súlytalan
pormosolyát
nézni kéne de csókolni akarjuk a holdat
elképzelni nem szabad túl titkos
illetlenség
nem jár haza a tekintet
zászlóját asztronauták lopják
arcot keresnek rajta
szívritmuszavarrá válik a csillagköd
árvák a távolságok odafent
megszököm a látványból
