A frászt hozza rám újabban – szól oda Marie Ingridnek.
—-– Muszáj minden kávézgatást elkúrni ezzel a beteg csávóval? – kérdez vissza Ingrid erőltetett ingerültséggel a hangjában.
—-– Nálad nem volt soha?
—-– Nem, nincs az a pénz, amiért elviselném azt az állatot.…
ó dzsiramári
Ó lébli
ó BUm BUmm
———-Kassák
le- meg- és kibeszélni ezt
dehát ez nem egy vers
kölyök kutya
kishíján összeomlok a kisboltban
vaú vaú
gondolataim hasbarúgják az eladót
kint madarak csiripelnek a kurva életbe
csikorognak ezek a sorok
sorokba állítottak a tanítók
míg végül önmagam büntetése lettem
bölcs, kedves emberek
varjak magokat csipegetnek a tarlón
és ez egy észérv az összeomlásra
kiválasztom legpocsékabb arcomat
rohanok a kocsmába, elkorhadt fejemet
oda be, zuhanok az oltárra
barátaim dögöljetek meg
még akkor is ha nem vagytok
– mit lehet tudni róla – kérdezik
——-– hülye mint a segg, IDIÓTA
de én beszéltem Jézussal s asszondta
„aki elveszíti életét énértem megtalálja azt”
és én megtaláltam délután olyan hat felé
a kisboltban ahol majdnem össze- és beomlottam
a jó keresztények közé
–
alkony
hol találnak meg a szavak
ha már vonatra szálltál
s nem éget már tekintet-halál
életben vagy, de azt mondják
hogy ez így, egyedül, ez már nem az
akaratra, ösztönre hivatkozol
a benned élő vadra, lefordíthatatlanra
mégsem állsz meg a test kapuinál
idegen földeket égetsz fel
és már csak röhögni tudsz az összes imán
az ő arca, harca, betegsége
üres kutakba üvöltözöl
látni és tagadni akarod sebeit
mielőtt halálodra tör
–
–
–
…
Tegnap éjjel álmomban egy szomorú, fekete tekintetű kutyát simogattam. Nem lehet leírni azt a szomorúságot, ami a szeméből áradt, értelmetlen lenne hasonlatokkal, metaforákkal próbálkozni, megfojtani azt a mélységet, ami az állatok tekintetének sajátja.
Simogatás közben kezem egyszer csak bordái között egy nagyon mély sebben merült el – csuklóig szaladt bele a kutyába –, éreztem szerveinek melegségét, vérének áramlását.…
Be kell vallanom, még elkezdeni sem könnyű, nemhogy kifejteni, megmagyarázni, hogyan változtam bálnává. Még mielőtt bárki is Kafkára asszociálna, elárulom, megjelenésem egy átlagos emberé, aki hajnalban kel, mogorván cigarettázva várja a buszt, dolgozik nyolc-tíz órát, majd hazamegy stb. Talán úgy kezdődött, hogy fájni kezdtek a szavak.…
