People think that birds always sing the same melody, but they’re wrong. Sometimes birds go mad, especially at night in London, whistling like old rusty trains. I know them very well: Crying Johnny, Angry Matilda, Voodoo Marie, Badangle Tim, and Jimmy Error.…
visszatérek egy korhadó vázba
talán fű vagy fa lettem
itt élek immár némán
ha itt lennél te is tudnád
(Vágtázó Halottkémek: Végzetes szerelem)
fejem gyakran cserbenhagy
a szavak is kicsorognak belőle
most ülök a majdnem parton
még csak nem is szemlélődöm
vagyok
mint feltúrt homok, kutyáknak dobott
jaj nem találom labda, nehezen kapaszkodó
fűcsomó
az igazi partig nem sodródom le
nem akarom látni a medúzákat
burkaik mélyén a pusztulással
minden egyben van, gondolom ezért
húzódtam vissza
a természet szükségszerű kegyetlensége
beleolvadok
nem enged dühöngeni a szél
nem akarok
elengedem fontos közölnivalóm
egy kölcsönvett sirály-sikollyal.…
mint megrozzant nyugger motyogom
elmúlik minden mint a gyomorbántalom
önnek megfelelő szerep nem akadt
béla bátyám, nem játszotta ki a nemzeti kártyát
mindig csak a sér-elem, ön csak amolyan sér sziget
nincs harc, nincs védelem
se tűz, se élelem
itt mindenki vár magától valamit
de maga csak: a sötétség nyel el
a nihil csúcsain, szakadékaiban
elbaszott aggastyán.…
Hiába Dover fehér sziklái, Callais tompa ege
a Montmartre kocsmái, London szele
esküszöm hogy az üresség
kánonait hallottam a kompon
hangosabbak voltak a hullámok morajánál
láttam csatornába fulladni a széplelkeket
lila burkaikban kapálóztak
megrémültem nyugalmamtól
idegen vagyok, tehát kegyetlen (is)
szemükben van a mérték
szorongás vett erőt rajtam
ahogy a Pangeára gondoltam
jobban mondva a széttöredezésre
golyót eresztettem nőm fejébe
a bárban
majd töltöttem magamnak (is)
–
–
–
–
[A Drunk Prophets egy 2017-ben alakult, saját dalokat játszó londoni rockzenekar.…