Az éjszaka kínzókamrájában ébredek,
ahogy hazudok egy fekete táncoslánynak,
hogy megvárom munka után,
Afrika szívéből érkezett ő,
ártatlanul
árulja magát, fekete szívem mutogatom,
de ő csak szőke szakállam simogatja,
te kis buta,
hazatántorognék, de minden messze van,
akinek esze van, nem hallgat rám,
nem keresi a Pigalle-on a megváltást,
hullámok sodornak süllyedő helyekre,
Auróra még nem ismer rám, a betegre,
felejteném a táncoslányt, a kínzókamrát,
szeretném, ha arcomat lemosnák,
beleköp a tükörbe
saját képmásom.…
People think that birds always sing the same melody, but they’re wrong. Sometimes birds go mad, especially at night in London, whistling like old rusty trains. I know them very well: Crying Johnny, Angry Matilda, Voodoo Marie, Badangle Tim, and Jimmy Error.…
visszatérek egy korhadó vázba
talán fű vagy fa lettem
itt élek immár némán
ha itt lennél te is tudnád
(Vágtázó Halottkémek: Végzetes szerelem)
fejem gyakran cserbenhagy
a szavak is kicsorognak belőle
most ülök a majdnem parton
még csak nem is szemlélődöm
vagyok
mint feltúrt homok, kutyáknak dobott
jaj nem találom labda, nehezen kapaszkodó
fűcsomó
az igazi partig nem sodródom le
nem akarom látni a medúzákat
burkaik mélyén a pusztulással
minden egyben van, gondolom ezért
húzódtam vissza
a természet szükségszerű kegyetlensége
beleolvadok
nem enged dühöngeni a szél
nem akarok
elengedem fontos közölnivalóm
egy kölcsönvett sirály-sikollyal.…
