Minthogy az életem rendkívül hézagos, megfeledkeztem az igazgatónőről.
Aki tegnap este felhívott és emlékeztetett. Hé, kakaska, te még élsz? Várj, ellenőrizzem, mondtam, csak 15 másodpercembe kerül. Vártam 15 másodpercet, és azt válaszoltam, igen, úgy tűnik. Te, úgy tűnik, és még hogy.…
Jimmy ugatott a lépcsőházban.
Hallottam a lakásból. Még mindig Monicára gondoltam, meg az ajánlatára. Amit startból visszautasítottam. Nem kellett nekem meló, mert a meló kapcsolatot, részvételt és eredményeket jelent. Arra ébredtem volna, hogy már nem vagyok a magamé. Inkább magammal, mint magam nélkül.…
Ülök az ablakomban.
Koszos. Feltétlenül oda kell tegyem Nelinét, hogy pucolja meg. Talán leesik onnan. Nézek kifelé. Ma szépen süt a nap, egy kicsit melegebb van, és felszáradt. Te, szóval az előbb elhaladt az a barna kispicsa, akiről annyit beszéltem neked.…
Igen, te, Angel volt.
Hús-vér valójában, rózsaszín táska, sárga kendő, konty és fehér tornacipő. Állt az ajtó előtt, nem nagyon tudta, mit csináljon. Egy fekete trikó volt rajta, amin azt írta: „így hát hova férhetnék még be/hova húzódjak be még én is/amikor hallgatag megszálltad saját személyed/s komoran a végső győzelem felé vezérled?”.…