Ki lehetett az az állat, aki áthajtott ennek a cicának a fején, kérdezed, én meg bambulok, miközben alig bírom nézni, a szétlapított kis fejre, aminél talán még jobban megdöbbent a tökéletesen épen maradt test, mintha élne még, egy pillanatra úgy látom, szuszog, csak lefeküdt kicsit kifújni magát a hőségben, de mindjárt felpattan és szalad tovább, épp csak ki kell várni, de te már húzol is magaddal sírva, én pedig megjegyzem, mint aki ezzel bármit is változtathatna a helyzeten, hogy nagyon, de nagyon pontosan fogalmaztál.
–
Kitartás
Sétálni, pia nélkül, úgy tenni, mintha a táskámban nem lenne ott az üveg erős vagy a sör, de többnyire mindkettő, mintha később nem venném amúgy is elő, egyiket vagy a másikat, vagy egyiket, aztán a másikat, sorrend nem számít, amikor leülök majd egy padra megpróbálni olvasni, de talán inkább csak bámészkodni, nélküled, csendben, türelmesen szoktatva magam a kitartáshoz (vagy szopatva magam vele?), mert húzom még az időt, amíg bírom, nem húzom meg egyiket se, másikat se, és igazából jobb volna soha.
–
Szerkesztői húzás
A repülő felszállt. És mi máris félni kezdtünk. Aki repül, mind törvényt sért, kivéve a madarakat. Minden kis rázkódásra (légörvény, technikai rendellenesség, egyéni impresszió, egymás ijesztgetése stb.) idegesen nevetgéltünk, mintha azzal távol tarthatnánk a katasztrófát…
[Innen pár sort húztam, és természetszerűleg a hepiendet is töröltem, ami arról szólt (volna), hogy mind épségben, szerencsésen megérkeztünk (hozzátartozók értesítve stb.).
Mert a valóság más: még nem lehet tudni, mi lesz, még a levegőben vagyunk, még mindig együtt nevetünk a terroristakinézetűvel (vagyis avval, akit mi annak nézünk), aki velünk nevet még mindig.]
Pulzus
Sose engedj az első impulzusnak.
–
Röhej
Röhögök, magamon, mint ahogy akkor sajnos nem tudtam, amikor az ellenszenves srác félrehúzódott dühöm elől, én meg a tömbház falába öklöztem teljes erőből, az ő és társai nagy, röhögő élvezetére, a magam nagy, bőgő fájdalmára, röhögök, mert lefogadtam: olyan biztos, hogy az éjjel megcsaltál, mint az, hogy leghamarabb délben megint csak rám írsz valami kegyest, mintha nem tettél volna semmit, amit én mindig hülyén el is hiszek, miközben már mindjárt lejárt ez a nap is, és sehol egy üzenet, miként te se naphosszat a FB-on, így aztán végképp nem tudhatom, nincs-e mégis igazam.
–
–
–
