A nyelvek szellemének és az esetlegesség erejének nászából, avagy – kevésbé képletesen szólva – koincidenciájából olykor jelentős jelentésmódosulások jönnek létre. Így van ez az alkotószabadság – a szombatév, a sabbatical magyar leszármazottja – esetében is. Ami más nyelveken a huzamos munkálkodás menetének hosszabb vagy rövidebb időre történő megszakítását, a megszokottak felfüggesztését és többnyire más irányú munkálkodást jelent, az esetünkben az alkotással és a szabadsággal kerül közelebbi kapcsolatba.
—-Ez kétségkívül emelkedett, de legalább annyira kétélű megnevezés: ritkasága azt is jelenti, hogy a közbenső hosszú tartamok alatt se alkotó, se szabad nem volna az ember… Holott folyvást alkotó is, és szabad is: alkotója szabadságának – vagy annak, ami a helyébe fajul. Megint csak a nyelv sajátossága, hogy szabadságra lehet menni, mert a munkahelyek fizetett felüdülését (holiday, Urlaub) megnevezni ezen a nyelven egyszer így találták jónak.
—-Az alkotószabadság persze valóban alkotó szabadság – amihez nem kell alkotóművésznek lenni, mivel mindnyájunkat „a szabadságra hívtak meg”, ahogy Tarszoszi Szent Pál írja levelében a Galatáknak (5,13). Szabadságunk első és döntő alkotása így saját magunk vagyunk; az életünk, a lényünk, amivé válunk. Ezért is mondja Epiktétosz a szabadságról: „Szabad az, aki úgy él, ahogy akar, akit sem kényszeríteni, sem akadályozni, sem erőszakkal rávenni nem lehet, akinek késztetéseit nem béklyózza semmi, törekvései célt érnek, ha valamit hárít, nem botlik mégis belé.”1
—-A szabad úgy él, ahogy akar – amin nem az akaratfellobbanások vagy -csomósodások tetszőleges kiélését érti, hiszen leginkább a csecsemő szeretne mindig úgy élni, ahogy éppen akar. A sztoikus filozófus ezt Szókratésszel összhangban mondja, aki szerint „vizsgálatnak alá nem vetett életet nem érdemes élni”.2 Az élet vizsgálása pedig folytonos feladat – amibe az akarat kérdőre vonása is beletartozik: Mit is akarunk? Miért is? Mennyiben jó az? Nekünk? Másoknak? Nemcsak ma, hanem minden időben.
—-A vizsgálat állandó gyakorlat: ezt végzik a világra irányuló érzékszervek, és ezt latolgatja a tudat kurzora. Az elme szkenneli a külső és belső jeleket, mérlegeli a lehetőségeket; elfogad vagy elvet, hárít vagy törekszik. Mert mindezeken nem kevesebb múlik, mint az életünk, a szabadságunk.
—-A szabadság lehetőségei életfeltételeink függésrendszerében nyílnak. Ezeket tekintetbe venni elkerülhetetlen: a fényt, a levegőt, a földet, a vizet, az étket, a hideget és a meleget… Lehet törekedni a súlytalanságra, de számba kell venni a nehézkedés erejét. Ki lehet kerülni valamelyest a szociális szövedék hálóját, de ismerni kell mintázatát, és figyelembe kell venni változásait ahhoz, hogy a résekben, a hálószemekben meg lehessen találni a kötetlenség térközeit. Azaz a szabadság: munka, a lehetőségek feltárása és kitágítása.
—-Az akarat szabadsága azon múlik, hogy ki is az, aki akar: én vagyok-e az, avagy valaki más? Vagy csak a bennem lakó animalitás? Netán egy megrögzött vágy, meg nem vizsgált képhatás? Amit felszított egy villanás, elmélyített a hirdetésvilág?
—-Szabadságunk állandó választás. Lehetőségek mindig nyílnak; még a rabságban is nyitva az utolsó ajtó. De többnyire bőségesek az alternatívák, sőt mi több: „A legtöbb ember ma a szabadság, a lehetőségei, az alternatívái terrorja alatt él. – írja Jochen Gerz képzőművész. – Ez azonban nem a költemény szabadsága, nem a rajzolásé; ez nem az a szabadság, amit Baudelaire követel tőlünk – ez időközben már csak a papír szabadsága, a médiumok szabadsága, a keretfeltételek szabadsága, a keret szabadsága.”3
—-A szabadság – ahogy a hiánya is – tapasztalat, tanulság. A szabadság tanulható és tanulandó. Epiktétosz azt tanácsolja tanítványainak: „…semmi se kötődjön hozzád, ami nem a tiéd, semmi se legyen hozzád nőve, és semmi se okozzon fájdalmat, ha elveszik tőled. És önmagad edzése közben, ahogy a tornacsarnokban, mondogasd mindennap – no nem azt, hogy filozófus vagy, ez a cím talán túlzás volna –, hanem hogy fölszabadulsz; mert hisz ez az igazi szabadság”.4 Mindezt annak érdekében, „hogy olyan emberekké váljatok, akiket semmi sem akadályozhat vagy kényszeríthet, semmi sem béklyózhat le, akik szabadok, derűs békében élnek és boldogok…”.5
—-Az antik bölcsesség belátásaihoz egy 20. századi szabad és alkotó, Olivier Messiaen zeneszerző így csatlakozik: „Egy konstruktív szabadságról van szó, ami önuralom, a másik iránti tisztelet, az alkotás feletti csodálkozás, a titokzatos meditálása és az igazság keresése révén érhető el. Ez a csodálatos szabadság mintegy előíze az égi szabadságnak…”6
–
–
[Az írást a szerző szíves beleegyezésével közöljük. Forrás: Az eseményhorizonton túl, Typotex, Budapest, 2018. Első megjelenés: Csillagszálló, 2017/II.]
–
–
1 Beszélgetések, 4,1,1.
2 Szókratész védőbeszéde, 38a.
3 Der Künstler als Pixel, Lettre Internationale (Berlin), 38., 1997/3.
4 Beszélgetések, 4,1,11.
5 Uo. 2,19,29.
6 Beszéd az Erasmus-díj átvétele alkalmából, 1971, http://www.erasmusprijs.org/prijswinnaars?itemid=D59147B9-FA7E-304E-263FE5C5D0868B24&lang=en&mode=detail.
–
–
