(Részlet)
Pao-jü szelleme a Nagy Üresség árnyékmezein kóborol.
A Félelmes Ébredés Tündére hiába fejti meg neki dalaiban
a Vörös Szoba álmát
Kék Drágakő csakhamar teljesen megnyerte kegyét az anyahercegnőnek, aki neki, akárcsak Pao-jünek, minden tekintetben jobban kedvezett, mint többi unokáinak. Mint fénymáz az agyaghoz, úgy kötődtek ketten egymáshoz, s elválhatatlan párrá lettek. Napközben egymás mellett ültek, és kéz a kézben jártak-keltek, esténként hosszan álldogálva, gyöngéden búcsúzkodtak egymástól, s aztán egyazon fal két oldalán aludtak.
—–S akkor váratlanul megérkezett új unokanővérük. Bár a többinél alig volt idősebb, Pao-csaj viselkedését tekintve annyira érett és külsejét tekintve olyan megnyerő volt, hogy általános vélemény szerint még Kék Drágakő is elmaradt mögötte. Amellett barátságos, érdeklődő lényével mindenki szívét meg tudta nyerni, a szolganépét is, míg Kék Drágakő magányos lélek volt, és a port, amelyen lába taposott, nem vette észre. Kék Drágakő titkolt keserűséget érzett szívében, mikor azt tapasztalta, hogy közkedveltség tekintetében új unokanővére háttérbe szorítja, s a keserűség haraggá nőtt benne, amikor észrevette, hogy annak bája Pao-jüt sem hagyja érintetlenül.
—–Pao-jü túlságosan éretlen volt még ahhoz, hogy kellő tapintattal tudjon különbséget tenni egy előjogokat szerzett régebbi és egy új barátság között, az ő számára az egyik unokanővér ugyanannyi volt, mint a másik. Elég az hozzá, hogy Kék Drágakő mindannyiszor megbántva érezte magát, valahányszor Pao-jü Pao-csajnak a kelleténél csak egyetlen barátságos szóval is többet mondott, s nemegyszer került sor féltékenységi jelenetekre, amelyeknek során Kék Drágakő sírva rontott szobájába, hogy végül újra és újra megbocsásson a hűtlennek, amikor az lesütött fejjel futott utána, és kamaszos hevességgel kert tőle bocsánatot.
—–Egy napon, a szilfák virágzása idején, Csen herceg és felesége meghívták a szomszédban lakó rokonságot magukhoz, a Ning-kuo palotába. Miután egy ideig a teljes virágdíszben pompázó Felhalmozott Illatok kertjében tartózkodtak, később valamennyien asztalhoz ültek, a hagyományos családi lakomára, amelyről önmagában véve nincsen beszámolnivalónk.
—–A lakoma végén Pao-jü álmosnak érezte magát, s azt kívánta, hogy lefekhessék egy kicsit. Zsung asszony, Csen herceg szép fiatal menye, magára vállalta, hogy maga vezeti őt olyan szobába, amely alkalmas a délutáni szunyókálásra. Szépen és kényelmesen berendezett vendégszoba volt ez, de az a két intő felirat, amely az egyik falat díszítette, láthatólag kényelmetlenül érintette a fiút. Mert amikor ezt olvasta:
Hogy megértsd a világot s természetet,
a tudományokat le nem nézheted.
Hogy lelkébe lássál férfinak s nőnek,
olvasd buzgón a történelemkönyvet…
– akkor rosszkedvűen sarkon fordult, és így szolt:
—–– Ki innét, gyorsan!
—–Szép kísérőnője erre nevetve felajánlotta neki saját hálószobáját.
—–– De asszonyom, a nagybácsi mégsem alhat unokahúgának ágyában, ez igazán nem volna illendő – aggályoskodott az egyik szobaasszony a kíséretből.
—–– Ugyan, minek kellene itt finnyáskodni? Hiszen a nagybácsi kisfiú még – válaszolta nevetve a fiatalasszony, és Pao-jüt, aki bár a nemzedékeket tekintve nagybátyja volt, korát tekintve azonban unokaöccse lehetett volna, a saját hálószobájába vezette. Amikor beléptek, finom illat hulláma borította el őket, amely Pao-jü orrát megrészegítette, s egész bensejét forrósággal itatta át.
—–– De finom illat van itt! – jegyezte meg, és elégedettsége csak nőtt, amikor egy festményt pillantott meg, a Tang-kori Po-hu mestertől, amely alvó alakot ábrázolt, begóniaágak alatt, tavaszelőn, s tőle jobbra és balra a következő szavak voltak olvashatók:
Hűs fuvallat leng az álmodó körül – tavaszelő!
S mi illatozón enyeleg körülötte, bor illata az.
—–Pao-jü néma csodálattal jártatta körül tekintetét a terem pompás berendezésén. Itt, az öltözködőasztalkán, olyan bronztükröt látott, amely a Tang-dinasztiabeli Vu császárnő tükörpalotájának is becsületére vált volna. Amott lapos aranytál pompázott, amely méltó lehetett arra, hogy az egykor híres táncosnő, Repülő Fecske rajta táncoljon császári ura előtt. Az a csodálatos, drágakövekkel kirakott, emelvényre állított nyugágy is ékesíthette volna Sou-csang hercegnő hálószobáját a Hang-csang palotában. A gyöngyös zsinórokat, amelyek a nyughely körül csüngtek, Tung-csang hercegnő keze is fűzhette volna.
—–– Milyen szép itt! Milyen szép! – kiáltott fel Pao-jü egészen elragadtatva.
—–– Ugye? Itt még szellemek és nemtők is jól érezhetnék magukat – jegyezte meg unokahúga mosolyogva.
—–S közben saját kezűleg hajtotta fel a virágszirom tisztaságú selyem ágytakarót, megigazította a mandarinkacsákkal telehímzett puha fejpárnát, amelyet egykor a Vörös Szűz szoríthatott magához nászi kívánkozásában. A szobaasszonyok és szobalányok raja segített Pao-jünek a vetkezésben; ágyba fektették, s azután szép halkan mindenki kiment a szobából. Álmát a hálóterem bejárata előtt Gyöngyszem vigyázta három szobalánnyal.
—–– Aztán jól ügyeljetek, össze ne verekedjenek a macskák uratok ablaka alatt, s meg ne zavarják álmát! – kötötte még lelkükre gondosan Zsung asszony.
—–Alig hunyta le szemét Pao-jü, máris úgy érezte, mintha álomországba ragadták volna el. Úgy rémlett neki, mintha szép unokahúga szállna előtte lebegve, s vezetné egy tündérpalotához, melynek falait jáspisból rakták, oszlopait rubinból faragták, s amelyet a fák zöld koronájának susogása és ezüstpatakok mormolása vesz körül.
—–– Itt jó – sóhajtotta álmában boldogan. – Itt sokkal inkább szeretnék élni, mint otthon, ahol állandóan felügyelnek rám, s apám és anyám örökösen korholnak, szidnak. – Közben szép vezetője eltűnt. A fiúcska fülelt. Valahonnan női hang földöntúlian szép éneke hatolt a fülébe. Csakhamar csodálatosan bájos tündért látott egy domb mögül felbukkanni, és ringón feléje szállni. Pao-jü üdvözlően emelte melléhez a kezét, s meghajolván így szólt hozzá:
—–– Tündér nővérem, eltévedtem. Lennél-e olyan kedves vezetni engem, s megmondanád-e, ki vagy?
—–A tündér így válaszolt:
—–– Én vagyok a Félelmes Ébredés Tündére. Nem messzire innét van az otthonom, a Nagy Üresség Árnyékbirodalmában, a Száműzött Fájdalom Szféráiban, a Könnyhullató Bánat Tengerén túl, a Megszabadult Tavasz Hegyei közt, az Örök Illatok Barlangjaiban. Bírája vagyok a szelek és felhők járásának az emberek között, s én intézem a boldogtalan lánykák és vágyakozó fiúk között fennálló tartozások ügyét. Nem véletlen, hanem az isteni elrendelés hoz ma össze veled. Országomba akarlak vezetni téged, s palotámban meg akarlak vendégelni egy csésze olyan teával, amely istenek italául szolgál, s melyet magam szedtem, valamint egy csésze magam erjesztette csodaborral. Szolgálólányaim varázstáncukkal fognak téged szórakoztatni, s eléneklik neked a tizenkét új szelleméneket a Vörös Szoba álmáról. Akarsz-e velem jönni?
—–– Akarok – egyezett bele Pao-jü örömmel, és követte a tündért. Az pedig nem sok idő múlva egy magas kőbolt alatt vezette át, amelynek boltozatán ezt a feliratot olvashatta: „A Nagy Üresség Árnyékbirodalma”. Jobbra és balra pedig az oszlopokon ez állt:
Létezés lesz látomássá, s látomás lesz létezéssé.
Valami lesz semmivé, és semmi valamivé.
—–Kisvártatva egy palota kapuján haladtak át, fölötte nagy írásjegyekkel az állt: „Szerelmi Bánat Tengere” és: „Szenvedélyek Ege”, két oldalán pedig ezek voltak olvashatok:
A régi és új szenvedély, mely téged áthatott,
szívedben szétárad, s mint ég és föld, oly végtelen,
szerelmes ifjú, sóvárgó lány, késő bánatod,
a szél- s holdfényadósságot fizetni gyötrelem.
—–„Helyes – gondolta magában tapasztalatlansága ellenére is Pao-jü. – Csak tudnám, mit kell értenem régi és új szenvedélyeken, valamint „szél- és holdfényadósságok megfizetésén”. Ezt a rejtélyt feltétlenül saját tapasztalatom árán kell megfejtenem.”
—–Ezzel az elhatározással akaratlanul is a téboly gonosz szellemeit hívta fel arra, hogy testébe hatoljanak, s befészkeljék magukat szíve és rekesze közé.
—–Miután egy újabb kapu alatt is áthaladtak, útjuk egy sor szoba előtt vezetett el, amelyeknek csukott ajtóin Pao-jü csodálatos feliratokat látott, mint: „Szerelmi Őrület Lakosztálya”, „Féltékenység Lakosztálya”, „Reggeli Könnyek Lakosztálya”, „Éjjeli Sóhajok Lakosztálya”, „Tavaszi Bánat Lakosztálya”, „Őszi Fajdalom Lakosztálya”.
—–Pao-jü megkérdezte, megtekinthetné-e az egyes szobákat. A tündér a fejét rázta. Ezekben a szobákban, mint mondta, számtalan asszony és lány múlt, jelen és jövő sorsának nyilvántartása található, egyrészt olyanoké, akik már éltek, másrészt olyanoké, akik még ezután fognak élni. Emberek fiának, amilyen ő, a maga avatatlan szemével és porból vétetett testével, nem engedtetett meg, hogy a jövőbe pillantson.
—–– Kövess, sokkal szebbet akarok neked mutatni, mint ezek az unalmas nyilvántartások.
—–Pao-jü továbbkövette a tündért a palota belsejébe, amíg egy csillogó terembe nem értek. Szemét valósággal elkápráztatta az a ragyogás, amelyet itt látott: jáspis falak, aranymozaik padlózatok, jégfényű kristályablakok, bíborfüggönyök vörös ajtók előtt, világító színes oszlopok, művészien faragott mennyezetek, körös-körül kertek, tele szellemnövényekkel és ritka illatokkal. S míg teljesen elmerült a bámulatteli szemlélődésben, hallotta, amint a tündér bekiált a csarnokba:
—–– Jertek elő, és üdvözöljétek tiszteletreméltó vendégeteket!
—–A bejáratnál nyomban négy tündérlányka jelent meg. Könnyű tollruha volt rajtuk, vállaikról lótuszszirmok bő köntösujjakként hullottak alá, lépésük tánc volt, járásuk lebegés, s szelíd fény ömlött el körülöttük, mint amilyen az őszi holdé. Amint meglátták Pao-jüt, virágarcukra csalódás ült ki, s szemrehányóan szóltak a nagy tündérhez:
—–– Azt hittük, Bíborgyöngyöt, nővérkénket hozod látogatóba, kit már oly régóta várunk. Miért hozod ide helyette ezt a mocskos teremtményt, miért szennyezed be és szentségteleníted meg jelenlétével a tiszta lányok lakhelyet?
—–Szégyenkezve hallotta ezt Pao-jü, s legszívesebben azonnal elfutott volna. Hiszen tudta, hogy igazuk van, s e bájos lények jelenlétében valóban tűrhetetlenül mocskosnak érezte magát. A nagy tündér azonban barátságosan kézen fogta őt, s mosolyogva így szólt a tündérlánykákhoz:
—–– Cselekvésem miértjét és hogyanját nem ismeritek. Ma tulajdonképpen valóban a Jung-kuo palotába akartam menni, amint azt nektek megígértem, nővérkétekért, Bíborgyöngyért. Amikor útközben a Ning-kuo palota előtt haladtam el, szembetalálkoztam a Jung-kuo és a Ning-kuo palota két ősének szellemével. Kérve kértek, vegyem gondjaimba utódjukat, Pao-jüt. Százévnyi fény és dicsőség után családjaikat pusztulás fenyegeti, és megannyi ükunokájuk közül Pao-jü az egyetlen, aki becsülettel biztosíthatná nemzetségük fennmaradását. Bár kissé különc és könnyelmű természetű, szelleme és tehetsége a legszebb reményekre jogosít. Híján van azonban a megfelelő irányításnak. Ezért hát nagyon kértek, óvjam őt az esztelen szerelmi hívságok és a fékezhetetlen ösztönélet veszélyétől, őrizzem meg a csapdáktól és kísértésektől, vezessem igaz ösvényre. Örökké hálásak lesznek nekem érte. A részvét indított rá, hogy idehozzam őt, s itt tapasztaltassam és felismertessem vele a földi lét érzéki örömeinek hívságosságát. Talán sikerül szellemét felébresztenünk, s így elérnünk, hogy intésemet eljövendő életében megszívlelje, és a veszedelmek ellen biztonságban legyen.
—–Miután mondanivalóját befejezte, Pao-jüt a csarnokba vezette. Odabent a fiút olyan leírhatatlanul nagyszerű illat csapta meg, amilyet meg sohasem érzett. Amikor ennek az illatnak eredete felől kérdezősködött, a nagy tündér mosolyogva világosította fel:
—–– A te poréletedben ez a fűszer persze ismeretlen. Szent hegyeken sarjadó és növekedő zsenge nemesfüvek és ritka fák különféle nedveiből nyerik ezt. A neve: „Felhalmozott illatok párlata”.
—–Asztalhoz ültek, és teát ittak, olyan pompás zamatút, amilyet Pao-jü még sohasem ivott.
—–– Hogy hívjak ezt a teafajtát? – kérdezte.
—–– „Ezer piros csöpp egy mély torokban” – válaszolta a tündér. – Bokra az Örök Illatok Barlangjainál, a Megszabadult Tavasz Hegyein nő, leveleit csodavirágok és varázsfüvek reggeli harmatában főzik.
—–– Kitűnő fajta! – dicsérte Pao-jü, bólintva fejével. Pillantása drágakövekkel kirakott lantokra, értékes háromlábú áldozati edényekre, régi festményekre, újszerű fali feliratokra esett; nem hiányzott itt semmi, ami egy kényelmes lakószoba berendezéséhez tartozik, még bársony törlőruhák is lógtak az ablakok alatt, hogy tábláikat időről időre meg lehessen tisztítani a portól. Aztán a kis tündérek nevét akarta tudni. A nagy tündér bemutatta neki őket: Boldog Álmok Tündére, Szenvedélyek Úrnője, Bánatos Vágyakozás Aranyos Lánykája, Megbosszult Szerelmi Neheztelés Bódhiszattvája.
—–Közben fiatal szolgalólányok megterítettek. Gazdag lakomát szolgáltak fel, s kristálykorsókból pompás zamatú aranybort töltöttek ámbracsészékbe.
—–– Mi ez a pompás bor? – tudakolta Pao-jü.
—–– Százféle virág hímporából, ezerféle nedvéből, egyszarvú velejéből és főnixmadár tejéből készül, a neve pedig Ezer Nagyszerűség Egyetlen Kehelyben.
—–Pao-jü nem fogyott ki a pohár szorgalmas ürítgetéséből, sem dicséretéből. Ezenközben a teremben tizenkét táncoslányka jelent meg, s felsorakoztak az asztalnál.
—–– Milyen szövegre táncoljunk? – kérdezték a tündért.
—–– A Vörös Szoba álmáról szóló tizenkét énekre! – parancsolta a tündér.
—–A táncoslánykák engedelmesen meghajoltak, s tizenkét húrú ezüstlantjaik halk szavú zenéjére és szantálfa csörgődobjaik ütemére énekelni és táncolni kezdtek. Hogy jobban értse, vendégének a tündér kezébe adatta egy szolgálólánnyal a tizenkét ének írott szövegét, s így most ott ült a fiú, és miközben füle a zenére figyelt, szeme a szöveget követte, hogy az előadás értelmét felfogja. De igyekezete hiábavalónak bizonyult. Bar a zene hatása alól nem vonhatta ki magát, ám hogy ez a szöveg a maga sok rejtett fordulatával és burkolt célzásával mit is akar mondani, az teljességgel titok maradt előtte. Mivel azonban az énekelt dallam olyan finom és bájos volt, annyira le tudta bilincselni a szellemét, és annyira ittassá tudta tenni az érzékeket, lemondott arról, hogy zavaró kérdéseket vessen közbe, s csupán a zenére figyelt, gépiesen olvasva a szöveget.
—–Végre aztán befejezték a lánykák a tizenkét ének előadását. Tulajdonképpen még egy záródalnak is kellett volna következnie, de a tündér, aki észrevette vendége álmos részvétlenségét, leintette őket.
—–– Hiába! – sóhajtotta. – Nem ébredt fel a balga.
—–Pao-jü örült, hogy a tündér véget vetett a dolognak, és maga is sietve odakiáltotta a lánykáknak, hogy abbahagyhatják az éneklést. A lakomától és a sok bortól kimerültnek és álmosnak érezte magát, engedélyt kért tehát, hogy egy kicsit lefekhessék.
—–A tündér parancsot adott az asztal leszedésére, Pao-jüt pedig egy női szobába vezette. Olyan dús felszerelést, amilyet itt talált, megítélése szerint még soha életében nem látott. De ennél nagyobb meglepetés is várt rá. A szobában egy fiatal lányt talált, aki alakjára és szépségére nézve Pao-csajra hasonlított, pillantására és mozgására nézve azonban Kék Drágakőnek volt a mása. Még fel sem ocsúdott meglepetéséből, amikor a következőket hallotta a tündér szájából:
—–– Ó, hány meg hány zöld ablakos belső szobában űz a léha fiatalság bűnös szerelmi játékokat e porból vétetett világ előkelőségeinek házaiban! Annak, hogy ilyen szeretettel törődöm veled, az az oka, hogy te vagy minden idők legnagyobb vétkezője a szerelemben.
—–Megrökönyödve dadogta erre Pao-jü:
—–– Tündér nővérem, tévedsz. Igaz ugyan, hogy a tanulásban lusta vagyok, s emiatt nemegyszer kiérdemeltem már szüleim szidalmát. De nem tudok róla, hogy vétkes lennék a szerelemben. Hiszen nagyon fiatal vagyok még, s azt sem tudom, mi az, hogy vétkes szerelem.
—–– Kétféle szerelmi vétkező van, testi és szellemi. Az előbbi fajta csak testi birtoklásra törekszik, érzéki kívánásában telhetetlen, és sajnálja, hogy nem teheti a világ valamennyi szép asszonyát és lányát a maga gyönyörének zsákmányává. Te nem ezek közé, hanem a második fajtához tartozol. A te kicsapongó kívánkozásod szellemi együttlétre törekszik a lányokkal, ezért szellembirodalmunk női szobáiban igen alkalmas volnál társnak, de a porból vétetett világban nem fognak megérteni, s gúny és megvetés tárgyává leszel majd. Meghatódtam két ősöd kérésétől, s ezért országomba vezettelek, megitattalak csodateával és varázsborral, s megpróbáltalak felébreszteni szelleménekekkel. Most hát húgomat, Ko-csinget hozom veled össze, hogy ma éjjel megossza veled ágyadat. Egyesülésetek számára kedvező a perc. Ennek az árnyékbirodalmunkbeli násznyoszolyának örömeiből lemérheted majd, milyenek a nászi szoba örömei a te porvilágodban. Mától fogva légy éber, és változtass eddigi lényeden! Fordítsd lelkedet Kung-ce és Meng-ce bölcs tanításai felé, s lépj határozottan a józan emberi értelem útjára!
—–Miután befejezte, még néhány bizalmas közölnivalója is volt a „felhő- és esőérintkezés” szokásaival kapcsolatban. Aztán bezárta szobájának ajtaját. Pao-jüt teljesen megzavarták ezek a dolgok, de követte utasításait, s Ko-csinggel együtt hódolt annak a régi szokásnak, melynek részletes ábrázolása nyilván fölösleges lenne.
—–Egymásban annyi örömük telt, s egymást annyi becézésben és gyöngédségben kellett részesíteniük, hogy másnap reggel egyáltalán nem tudtak elszakadni. Kéz a kézben sétáltak ki a palotából, s messze vándorolva, teljesen egymásba feledkeztek. Annyira elmerültek egymásban, hogy az útra nem is figyeltek. Hirtelen vad tüskebozót és sűrű csalit közepén találták magukat, s látták, hogy farkasok és tigrisek az útitársaik. Aztán egyszerre csak vége szakadt az útnak.
—–Egy nagy, kavargó, fekete folyó partján álltak, s a folyó felett nem vezetett híd. S miközben haboztak, hova meneküljenek az őket üldöző fenevadak elől, hátuk mögül a tündér hangját hallották, aki figyelmeztetőn kiáltotta nekik:
—–– Megálljatok! Ne tovább! Vissza!
—–– Hol vagyunk? – kérdezte Pao-jü.
—–– A boszorkányfolyónál – kiáltotta a tündér. – Ezer öl mély ez a folyó, és ezer mérföld szélességben kanyarog. Nincs csónak, és nincs hajós, aki ebben az útvesztőben kiismerné magát, csak Mu Csü-si, az öreg révész tudna titeket tutaján a túlsó partra átvinni. De aranyért és ezüstért meg nem teszi, csak akkor, ha ezt neki a Gondviselés parancsolja. Ha nem segít nektek, el vagytok veszve, s minden fáradozásom hiábavaló volt…
—–Még be sem fejezte beszédét, amikor nagy mennydörgés hallatszott a boszorkányfolyó felől, éjjeli lidércek és folyami ördögök egész raja emelkedett ki zúgva a habokból, s rémítő rikácsolás közben, nagy szárnycsattogással rontottak Pao-jüre, hogy megragadják, és a mélybe rángassák alá. Hideg veríték gyöngyözött a fiú testén, s nagy veszedelmében így kiáltott:
—–– Ko-csing, segíts!
—–S erre felébredt álmából. Ágyán a másik három szolgálóval együtt Gyöngyszem szobalány ült, gyöngéden átkarolta őt, és csitítgatóan így beszélt hozzá:
—–– Ne félj, Pao-jü! Itt vagyunk!
—–Álmában Pao-jü olyan hangosat kiáltott, hogy még unokahúga, a szép Zsung asszony is meghallotta odakint.
—–„Gyermekkori nevemet senki sem ismeri a házban – mondta csak úgy magának, elgondolkozva. – Hogyan szólíthatott hát álmában gyermekkori nevemen?”
—–Semmiképp sem tudta a dolgot megmagyarázni magának, de az álmodót sem merte megkérdezni.
Németből fordította Lázár György
–
–
