A tízmilliós Kleopátra

Finom grófkisasszonyok illatos nyájában élt immár harmadik éve Gutberger Kleopátra. Nálánál különösebb szőkeség nem akadhatott a nagy, zavaros Bécsben. A német, a morva s másfajta konteszek, baroneszek között neki lehetett legkékebb a vére, neki, Gutberger Kleopátrának, szomorú kis, szőke bakfisnak, ki nem volt kontesz, sem baronesz. A nagyon előkelő, parfümös és ostoba nevelő-intézetbe miért is kellett becsempészni Gutberger Kleopátrát? Óh, miért is kellett? Miért nem nyugodhatott pöfékelő szerénységben nyíri Gutberger Zsolt úrnak tíz milliója? Nem tudja és nem fogja tudni soha senki. Emberi cselekedeteknek titka mélyen szokott feküdni az időben s régen elmúlott, elhasznált és elporladt véredények őrzik minden élő ember fátumát.
—-A Gutberger Zsolt tíz milliója bekopogtatott a bécsi, előkelő, parfümös palotába és Kleopátra tegezhette a német, a morva s a másfajta grófleányokat. Azok pedig gyűlölték ezt a bájos, szomorú, különös kis szőkeséget. Suttogva parázslott ez a nagy gyűlölet, mert az előkelő tanító hölgyek és urak a Kleopátra pártján voltak. A tíz millió kegyes tíz millió volt s nyíri Gutberger Zsolt legalább tízszer annyit fizetett Kleopátráért, mint a mediatizált Zedvitz-Hoch herceg a maga szeplős, köhögős princzesz-leányáért. Kleopátra e zárt, rózsás-kertű, bécsi palotában ez új buta epocha halvány szimbólumának tetszett. Hiába zárkóznak el a rablólovagok címeres ivadékai. A polgári milliók a nyomukban vannak mindenütt s például Gutberger Zsolt a maga porontyát akárhova be tudja vonultatni tíz milliójának ostromával. Ezt jelentette Kleopátra.
—-A finom grófkisasszonyok sok mindent beszéltek. Az egyik borzongva mondotta el ama gyanúját, hogy Kleopátra nagyapja még zsidó volt. Magyar marhakereskedőknek sejtette a Gutbergereket egy horvátországi furcsa nevű, tarkavérű baronesz.
—-– Nem, nem – tiltakozott egy kopott, magyar gróf-katona protekciós leánya. – Én hallottam a Gutbergerekről. Valóban izraeliták voltak valaha ők. Ám a Kleopátra anyja már vérbeli római katholikus. Egy koldus skriblernek a leánya, aki nem él már.
—-– De hogy lehet olyan gazdag ilyen rongy népség! – sipította Zedvitz-Hoch kisasszony.
—-Hogy lehet? Hogy lehet? Éjszakánkint ezt kérdezgették nyíri Gutberger Zsolttól is a milliók. „Mert nem is lehet másképpen.” Így válaszolhatott verejtékezve özvegy nyíri Gutberger Zsolt. A nagy bankók pedig hallgattak. Néha talán vérvörös fényt löveltek. Bolond, könnyelmű, rajongó zseniális fickók föltámadt szívlángja, újra megindult szívvérzése tört ki a bankókból. Ezek a haszontalan fickók valaha muzsikáltak, drámát, verset, regényt írtak, szobrot faragtak, képet pingáltak. Többnyire elrongyolva pusztultak el, hogy hadd növekedjék a Gutberger-vagyon. És növekedett is. Mint a vámpír, akként vetette magát e vagyon a művész-szívekre. És e vértáplálékért áldozni is tudott. A Kleopátra anyját azért vette el nyíri Gutberger Zsolt, mert hatalmas regényeket írt a Kleopátra nagyapja. E regények mellett szinte éhen pusztult. Ám bizonyos volt, hogy valamikor kellenek e regények, vagyont hoznak, ha bölcs kezekbe kerülnek. És Gutberger Zsolt nőül vette a Kleopátra anyját.
—-A regények behozták a százezreket és Kleopátra anyja, adván két fiút s egy leányt a Gutberger-millióknak, szent kötelesség-tudással, korai sorvadásban meghalt, miután szívén át beleöntötte zseniális, haszontalan, regényíró apjának a vérét a Gutberger-véredényekbe.
—-Azóta árnya visszajár e korai sorvadásban elhúnyt némbernek s nyíri Gutberger Zsolt nem tudja lebírni ezt az árnyat. Az egyik fia, a huszártiszt, sok kedves, de ártalmas gyalázatosság és szigorú apai átok után elpusztult valahol Afrikában, az idegenlégióban. A másik fiú még rettenetesebben járt. Versekkel, tárcákkal könyörgi sorba a lapredakciókat. Boldog, ha neveletlen, borzas skriblerek szent közelségébe juthat. A huszártisztet elsiratta nyíri Gutberger Zsolt. A züllött élőről azonban tudni sem akar. Nincs neki már senkije, csak Kleopátra, aki harmadik éve él immár Bécsben finom grófkisasszonyok közt és a reménysége egy koronának, mely hétágú s melyhez annyi joga is lehet már a Gutberger-millióknak… Hess, sápadt asszony-árny!… Gyalázatos fiúkat szültél, míg felesége voltál nyíri Gutberger Zsoltnak. De a leányoddal nem bírsz. Az bárónő lesz s legalább is hercegnek a felesége. Az okos, gőgös, nagyszerű teremtés. Az: Gutberger. Bizonyosan lenézi a társnőit is mind. Micsoda semmi grófleánynak születni. Mennyivel erősebb, többet ígérő, ha valakit tízmilliós nyíri Gutberger Kleopátrának hívnak.
—-Csak maradj még egy ideig elzárva, Bécsben, finom grófkisasszonyok közt, gőgösnél gőgösebben, Gutberger Kleopátra. Így akarja egy hitvány asszony-árny ellenére Gutberger Zsolt. Így akarja. Addig haza se kell jönnöd. Drága tanítóhölgyek elvisznek Párisba, Rómába, föl Északra, csodálatos fényt látni. Hanem naplót többé ne írj!…
—-A naplót egyszer a párnája alatt lelték meg Kleopátrának s ijedt levél ment nyíri Gutberger Zsolthoz. A leány, óh, nervózus. Magába-roskadni szerető lélek, képzelődő s álmodó… De ez elmúlt. Egy éve ennek. Azóta nincs ok ijedelemre. Kleopátra hercegnők hercegnője a mágnás-leányok közt. A legfiatalabb ő az egész illatos nyájban. Hiszen még nincs tizenhat éves. S ő a legérettebb, a legokosabb mégis. A Belvedereben még a történetét is tudja minden képnek. Ő adja legjobban számon a históriát s még a fizikában is ő a legkülönb. Emellett rajong minden sportért. Zongorázik és hegedül. Kleopátra csodaleány. Csak újabban jéghideg. Nincs egyetlen barátnője sem.
—-Büszke és elvonult. Az újabb levelek így szóltak Kleopátráról s nagyon örvendezett ennek nyíri Gutberger Zsolt. Így-így. Adja vissza a leány, amit a fiúk elvettek. Űzze el büszke Kleopátra azt a hitvány asszony-árnyat, aki az anyja volt, míg árny nem volt.
—-És betelőben volt a három év, amely az előkelő bécsi palotában Kleopátrát egyre csodálatosabban szőkének látta, s jött egy igen lármás május. Az illatos leánykákat gyakorta sétáltatták még illatosabb bécsi parkokban. Olykor még a Práterben is. Talán itt látták meg egyszer az illatos leánykák, mosolygó, bolondos grimaszokkal s orrocskáikat fintorgatva a csavargó olaszt, akin piszkos, bársonyálmú ruha s lebernyeg lógott. Virágos fákat, s napfényt akart a vásznára erőszakolni a lompos csavargó. Nyomorúságosan, nehezen ment ez. A haszontalannak csak álmos szíve volt, nem álmotadó. Csak vágya s kevés ereje. Hanem barna arcával, égő szemeivel, bajuszkájával, homlokára csapzott fekete fürtjeivel, egész különös és szemetes valójával átkozottul érdekes volt a csavargó.
—-A finom leányok a séta után napokig róla beszéltek. Csúfolódtak. Bosszantgatták egymást vele. És különös a sors. A sétáló leányok nemsokára újra és másutt találkoztak az olasszal. Valami külvárosi sikátorba tévedtek. Egy kis alacsony ház nyitott ablakában állott a festő. Még mindig a virágos fákat s a napfényt erőltette. Az arca fájdalmas volt. A kis rozoga festőállványon haragosan rúgott egyet, mikor a leányokat észrevette. Ingujjban volt s fütyörészve nézegetett a sok-gardedámú illatos nyáj után.
—-A grófleányok egyik-másika huncfutul(!), titokban visszaintegetett felé. Kleopátra két komoly tanító hölgy között lépkedett leghátul büszkén, királynői tempóban. Ekkoriban nyitottak voltak az ablakok a leányok hálószobáin. Májusvég volt. A kertben virágok illatoztak. Csodálatos holdas éjjel volt. Tizenegy óra. Csend mindenütt. Kleopátra fölkelt az ágyából. A sötétben felöltözött. A matrác mélyéből előszedte a lopott, rejtett holmikat, a gyertyát, gyufát s papiros-füzetet. Fojtott zokogással égette el Kleopátra a „Napló” című rongyos papírcsomót. Az illat, a késő tavaszéji levegő, mámorítóan ömlött a szobába. Egyedül hált Kleopátra s a földszinten. Leugrott az ablakon. Két méter volt: semmiség. A magas kerti kőfal összesebezte a kezét s mégis átmászott rajta. Szaladt… Nyíri Gutberger Zsolt ez éjszakán vívhatta legrettenetesebb harcát a sápadt asszony-árnnyal. Borzalmas álmai lehettek ez éjjel nyíri Gutberger Zsoltnak. Föl is ordíthatott talán álmában. Ez az óra volt az, amelyben nyíri Gutberger Kleopátra, kint állván a májusvégi éjszakában egy sikátori kunyhó előtt, zokogva vert kezeivel egy ablakot s mikor részegszerű kacagással, forró karokkal rohant ki az olasz csavargó, a nagyon rossz piktor, átnyalábolta Kleopátrát s vitte a rosszulfestett virágos fák s lelketlen napfény vászna mellé, az egyágyas, nyomoruságos zugba…

Budapesti Napló, 1904. szeptember 18.

 

Please follow and like us:
0
Kategória: Novella, Próza. Bookmark the permalink.

Hozzászólások

Email címét soha nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*

  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik