A részegeskedésről

A világ csupa változatosság és eltérés. A vétkek mind hasonlóak, amennyiben mind vétkek, és a sztoikusok történetesen éppen így gondolkodnak felőlük. Ám ha mind egyenlőképpen vétkek is, nem egyenlők egymással.1 És nem hihető, hogy aki száz lépéssel megy túl a határon,

—-Quos ultra citraque nequit consistere rectum,2

az ne volna gonoszabb állapotban, mint aki csak tízzel; és hogy az istenkáromlás ne volna gonoszabb dolog, mint ha valaki egy káposztát csen el a kertünkből;

—-Nec vincet ratio, tantumdem ut peccet idemque
—-Qui teneros caules alieni fregerit horti,
—-Et qui nocturnus divum sacra legerit.3

—-Éppen akkora a változatosság ebben is, mint minden egyéb dologban.
—-A bűnök rendjének és mértékének összezavarása veszedelmes dolog. A gyilkosok, az árulók, a zsarnokok túl sok hasznot húznak belőle. Nincs ok arra, hogy lelkiismeretük könnyebb legyen attól, ha valaki más henye, kéjvágyó vagy kevésbé szorgalmas templomjáró. Mindenki a más bűnét súlyosbítja és a magáét könnyebbíti. Szerintem még a tanítók is gyakran rosszul állapítják meg a sorrendjüket.
—-Amiképpen Szókratész szerint a bölcsesség legfőbb hivatala megkülönböztetni a jót a rossztól, úgy nekünk is, akik közt a legjobb is mindig bűnben leledzik, ugyanezt kell mondanunk a vétkek megkülönböztetésének tudományáról; amelynek pontos volta nélkül összekeveredik és nem ismerszik meg, ki az erényes és ki a vétkes.
—-Mármost a részegeskedést a többihez képest durva és állati véteknek tartom. Másutt nagyobb rész jut a szellemnek; és vannak vétkek, amelyekben van valami nagylelkűség, ha mondhatom így. Van olyan, amelyben szerepet játszik a tudás, a szorgalom, a vitézség, az óvatosság, az ügyesség, a csalafintaság; emez teljességgel testi és földhözragadt. Továbbá a mai nemzetek közül a legdurvább4 becsüli egyedül. A többi vétek megmásítja értelmünket, ez elpusztítja, és megrendíti testünket is:

—————————cum vini vis penetravit,
—-Consequitur gravitas membrorum præpediuntur
—-Crura vacillanti, tardescit lingua, madet mens,
—-Nant oculi; clamor, singultus, jurgia gliscunt.5

—-Az ember leggonoszabb állapota az, amikor öntudatát és az önmaga feletti uralmat veszíti el.
—-És erről mondják, hogy amiképpen a forrásban lévő must a felszínre dob mindent, ami alul volt, a bor is föltárja a legrejtettebb titkait annak, aki mérték nélkül élt vele,6

——————–tu sapientium
—-Curas et arconum jocoso
—-Consilium retegis Liæo.7

—-Josephus meséli, hogy egy ellenséges követből mindent kihúzott, miután jól leitatta.8 Augustusnak ellenben, aki Lucius Pisót, Thrákia meghódítóját legszemélyesebb dolgaiba is beavatta, soha nem kellett csalódnia; sem Tiberiusnak Cossában, akivel minden szándékát tudatta, habár tudjuk róluk, olyannyira a bor rabjai voltak, hogy némelykor mindkettőt részegen kellett elvonszolni a szenátusból.9

—-Externo inflatum venas de more Lyæo.10

—-És Cimbert, habár gyakran lerészegedett, éppoly bizodalmasan avatták be Cæsar meggyilkolásának tervébe, mint a vízivó Cassiust. Ezért mondta az utóbbi tréfásan: „Hogy állhatnék egy zsarnokot, mikor a bort sem állhatom?”11 Látjuk németjeinket, már belefulladnak a borba, de emlékeznek a szállásukra, a jelszóra és a rangjukra,

——–nec facilis victoria de madidis, et
—-Blæsis, atque mero titubantibus.12

—-Nem hittem volna, hogy létezik ilyen mélységes, fullasztó, magába temető részegség, ha nem olvasok róla a históriákban; hogy Attalosz vacsorára hívta magához Pauszaniaszt – aki később ugyanezért megölte Philipposzt, Makedónia királyát, kinek szép tulajdonságai az Epameinóndasz házában és társaságában kapott nevelésről tanúskodtak –, és hogy valami jeles méltánytalanságot kövessen el vele, úgy leitatta, hogy szépségét, akár egy kócos szajha testét, észrevétlenül kiszolgáltathatta az öszvérhajcsárok és számos alantas háziszolga kénye-kedvére.13
—-És amit egy általam különösen nagyrabecsült hölgytől14 hallottam, hogy Bordeaux közelében, Castres-ban, ahol lakott, egy erényesnek tudott falusi özvegyasszony, az elnehezülés első jeleit észlelvén magán, azt mondta szomszédainak, hogy várandósnak hinné magát, ha élne a férje. Ám minthogy a gyanújelek napról-napra szaporodtak, egészen a bizonyosságig, kihirdettette a templom szószékéről, hogy ha vállalja és bevallja tettét, megbocsát a tettesnek, és ha jó embernek bizonyul, férjhez is megy hozzá. Mire egyik bérese, felbátorodván bejelentésétől, bevallotta, hogy egy vasárnap az asszonyt, tetemes mennyiségű bor elfogyasztása után, olyan mély álomban és olyan illetlen állapotban találta a tűzhely mellett, hogy élhetett vele anélkül, hogy felébresztette volna. Még ma is házasságban élnek.
—-Bizonyos, hogy a régiségben nem nagyon kárhoztatták ezt a vétket. Több filozófus írása is igen engedékenyen szól róla; és még a sztoikusok között is akadnak olyanok, akik azt tanácsolják, néha engedélyezzünk magunknak egy nagy ivászatot, és részegedjünk le, hogy ellazuljon a lelkünk:

—-Hoc quoque virtutum quondam certamine, magnum
—-Socratem palmam promeruisse ferunt.15

—-A másokat bíráló és jobbító Catónak a szemére vetették, hogy sokat iszik,

—-Narratur et prisci Catonis
—-Sæpe mero caluisse virtus.16

—-Kürosz, e nevezetes király, sok más dicséret mellett, amelyekkel testvére, Artaxerxész fölébe állítja magát, azt állítja, hogy sokkal jobban bírja az italt, mint amaz.17 A legjobb törvényű és berendezkedésű nemzeteknél is bevett szokás volt, hogy megpróbálják asztal alá inni egymást. Silviustól,18 a kitűnő párizsi orvosról hallottam, hogy gyomrunk erejét, hanyatlását megelőzendő, helyes havonta egyszer felszítani efféle kicsapongással, ösztökélni, nehogy eltompuljon.
—-És azt írják a perzsákról, hogy borivás után tanácskozták meg legfontosabb ügyeiket.19
—-Ízlésem és alkatom sokkal nagyobb ellensége e véteknek, mint elmélkedésem. Mert amellett, hogy véleményemet könnyen rabul ejti a régiek vélekedéseinek tekintélye, hitvány és ostoba véteknek tartom ugyan az iszákosságot, mégis kevésbé romlottnak és károsnak, mint a többit, amelyeknek majdnem mindegyike közvetlenebbül sérti a társadalmat. És habár nem engedélyezhetünk magunknak olyan élvezetet, amelynek, mint mondják, ára ne volna, úgy vélem, hogy ezért a vétekért csekélyebb árat fizet lelkiismeretünk, mint a többiért; amellett, hogy nem kellenek hozzá különös előkészületek és nem nehéz hozzájutni, ami nem elvetendő szempont.
—-Egy korban és méltóságban előrehaladott ember ezt is felsorolta ama három alapvető kellemesség között, amelyek megmaradtak neki az életből. De rosszul fogott hozzá. Kerülni kell a kényeskedést, a bor gondos megválogatását. Ha gyönyörödet az ivás kellemességére alapozod, magadra veszed azt a szenvedést, hogy némelykor kellemetlen lesz innod. Kötetlenebb és szabadosabb ízlésre van szükség. Nem kell kényes szájpadlás ahhoz, hogy jó ivó legyen az ember. A németek majdnem minden bort egyforma élvezettel isznak meg. Céljuk a vedelés, nem az ízlelgetés. Sokkal jobban is járnak ezzel. Gyönyörük kiadósabb és elérhetőbb. Másodszor, ha francia módra iszunk, a két étkezéshez, mértékkel, egészségünket féltve, akkor túlságosan korlátozzuk ennek az istennek a kegyeit. Több idő és állhatatosság kell ehhez. A régiek egész éjszakákat szántak gyakorlására, és gyakran még a közbeeső nappalokkal is megtoldották. És ha már, akkor a szokásos mértéket is nagyobbra és tartósabbra kell állítani. Ismertem egy nagyurat, aki főbenjáró vállalkozások és nevezetes sikerek részese volt, és közönséges étkezései során nem kevesebb, mint húsz pint20 bort ivott meg, utána pedig nagyon is bölcsnek és körültekintőnek mutatkozott ügyeinket illetően. Az élvezetnek, amelyre életünk folyamán számot tartunk, több teret kell kapnia itt. Úgy kellene tennünk, mint a boltosinasok és a munkások, akik egyetlen ivási alkalmat sem szalasztanak el, és ebbéli óhajukról egy pillanatra sem feledkeznek meg. Úgy tűnik, napról-napra kevesebb időt szánunk erre; otthonainkban, gyermekkori emlékeim szerint, az uzsonnák és a vacsorák sokkal gyakoribbak és közönségesebbek voltak, mint manapság. Igaz volna, hogy valamiben a javulás irányában haladtunk? Nem igazán. Ellenben sokkal hajlamosabbak vagyunk a bujálkodásra, mint apáink. Olyan két foglalatosság ez, amelyek teljes kifejlődésükben akadályozzák egymást. Míg emez meggyengítette a gyomrunkat, addig a józanság gálánsabbá és piperkőcebbé tett bennünket a szerelem gyakorlásához.
—-Csudálatos történeteket hallottam apámtól századának erényességéről. Volt mit mesélnie, hiszen természeténél és képességénél fogva a hölgyek igen nagy hasznát vették. Keveset beszélt és jól; beszédébe mégis különféle, főként spanyol népkönyvek fordulatait keverte; és a spanyolok közül igen jól ismerte azt, amelyiknek Marcus Aurelius volt a címe.21 Viselkedését bizonyos nehézkes kellem jellemezte, egyszerű volt és igen szerény. Különös gondot viselt személyének és öltözetének derekasságára és illendő voltára mind gyalog, mind lóháton. Beszéde rendkívüli egyenességről tanúskodott, lelkiismerete és hite általában véve inkább hajlott a babonásság irányába, mint a másik véglet felé. Alacsony termetéhez képest erős volt, egyenes tartású és arányos testalkatú. Arca kellemes, barnás árnyalatú. Ügyes és járatos volt minden nemesi testgyakorlásban. Ma is látom azokat az ólommal kiöntött nádbotokat, amelyekkel, mint mondták, karjait edzette kő- és rúdvetéshez vagy víváshoz, meg a futás és ugrás gyakorlására szolgáló ólomtalpú cipőjét. Emlékezetesek helybőlugrásban elért csodálatos eredményei. Elmúlt hatvan éves, amikor viháncolásunkból gúnyt űzve prémes kabátban felpattant egy lóra, vagy a hüvelykujjára támaszkodva átlendült az asztalon, és soha nem ment fel úgy a szobájába, hogy ne hármasával-négyesével vette volna a lépcsőfokokat. Tárgyamhoz visszatérve, tőle hallottam, hogy egy egész tartományban alig akadt egyetlen előkelő hölgy, akinek rossz lett volna a híre; furcsa, bizalmas kapcsolatokról mesélt, mégpedig az övéiről, jó hírű asszonyokkal, a gyanú árnyéka nélkül. Önmagáról szólván pedig szentül megesküdött, hogy szűz volt, amikor megházasodott; holott igen hosszú időt töltött háborúskodással a hegyeken túl, amiről sajátkezű naplót hagyott ránk, pontról pontra rögzítve benne a történteket mind a köz, mind a saját használatára.
—-Igen későn is házasodott meg, ezerötszázhuszonnyolcban, harminchárom éves korában, amikor visszatért Itáliából. De vissza a butéliákhoz.
—-Az öregség kellemetlenségei szükségessé tesznek valamilyen támaszt és felfrissülést, így okkal kelthették volna fel bennem is e képesség iránti vágyat: hiszen ez mintegy az utolsó élvezet, amelytől az évek futása megfoszt minket. A természetes hő, mint a cimborák mondják, először a lábakra szorítkozik: ez vonatkozik a gyermekkorra. Innen a középső régióba emelkedik, ahol sokáig megtelepedik, és ott hozza létre, szerintem, a testi élet egyetlen valódi élvezetét. Minden más vágy elhalványul ehhez képest. Végül pedig fölszálló és illékony gőz gyanánt elérkezik a torokhoz, és itt veri fel utolsó tanyáját.
—-Mégsem tudom megérteni, miképpen sikerül az ivás élvezetét a szomjúságon túl nyújtaniuk, és képzeletben mesterséges és természet ellen való étvágyat koholniuk. Az én gyomrom nem jutna el idáig; éppen elég nehezére esik azzal boldogulnia, amit saját szükségletére fogad be. Alkatom csak étkezés után kívánja az italt; és ez okból szinte mindig utoljára iszom ki a legnagyobb kupát. Anakharszisz csodálkozott, hogy a görögök az étkezés végén nagyobb pohárból isznak, mint az elején.22 Szerintem ugyanazért teszik, amiért a németek ütközet után isszák asztal alá egymást. Platón tiltja, hogy tizennyolc éven aluli gyermekek bort igyanak, és hogy negyven éven aluliak lerészegedjenek; a negyven fölöttieknek azonban előírja, hogy éljenek vele, és együttléteiket bőven elegyítsék Dionüszosz, e jó istenség befolyásával, aki visszaadja az embernek a vígságot, az öregeknek az ifjúságot, aki megédesíti és megenyhíti a lélek szenvedélyeit, amiképpen a tűz meglágyítja a vasat. És Törvényeiben hasznosnak nevezi az ilyen közös ivászatokat (ha van bandavezér, aki féken tartja és szabályozza ezeket), mivel a részegség jó és biztos próbája az emberi természetnek, némelykor még az idősebbeket is arra bátorítja, hogy tánccal és zenével mulassák magukat, amelyek hasznos dolgok és amelyekre megállapodott értelemmel nem mernének vállalkozni. A bor, úgymond, mértéktartóvá teheti a lelket és egészségessé a testet, mindazonáltal a következő, részben a karthágóiaktól kölcsönzött megszorításokat tartja ajánlatosnak: hogy takarékosan bánjunk vele hadi vállalkozások idején; hogy minden tanácsnok és bíró tartózkodjon tőle hivatala teljesítése és a közügyek megtárgyalása közben; hogy ne éljünk vele napközben, a más foglalatosságokra fenntartott időben, sem azokon az éjszakákon, amelyeket gyermeknemzésre szánunk.23
—-Azt mondják,24 hogy Sztilpón, a filozófus öregségére elnehezülvén tisztán itta a bort, hogy a véget siettesse. Bár nem tulajdon akaratából, hasonló ok vetett véget Arkheszilaosz filozófus aggságtól megcsappant erejének.
—-Mindamellett régi és tetszetős kérdés, vajon arra való-e a bölcs lelke, hogy megadja magát a bornak,

—-Si munitæ adhibet vim sapientiæ.25

—-Mennyi hívságba taszít magunkról való jó véleményünk! A legrendezettebb léleknek is nagy fáradságába kerül talpon maradni, és elkerülni, hogy saját gyöngesége a földre rántsa. Ezer közül egy sincs, aki életében egy pillanatig egyenes és megállapodott lett volna; és kétséges, hogy természetes állapotánál fogva képes lett volna erre valaha is. Ám még ha állhatatos is, az tökéletességének végső foka; úgy értem, ha semmi nem rendíti meg, amire ezernyi eshetőség adódik. Lám, Lucretius, a nagy költő hiába filozofált és igyekezett, szerelmi bájital vette el az eszét. Talán a szélütés nem zsibbasztja el Szókratészt éppúgy, mint egy teherhordót? Egyesek valamely betegség hatására még a nevüket is elfelejtik, mások ítéletét egy könnyű sebesülés is az ellenkezőjére fordítja. Lehet akármennyire bölcs, végül is csak ember: mi roskatagabb, nyomorultabb és semmisebb nála? A bölcsesség nem győzi le természetes állapotunkat:

—-Sudores itaque et pallorem existere toto
—-Corpore, et infringi linguam, vocemque aboriri,
—-Caligare oculos, sonore aures, succidere artus,
—-Denique concidere ex animi terrore videmus.26

—-Szemünknek meg kell rebbennie, ha ütés fenyegeti; gyermekként reszketnünk kell, ha szakadék szélén találjuk magunkat; tekintélyének eme apró jeleit, amelyeket eszünk és a sztoikus erény nem győzhet le, a Természet kívánta fenntartani magának, hogy halandó voltunkra és semmisségünkre oktasson. Sápadunk a félelemtől, pirulunk a szégyentől, s ha nem is kétségbeesve és jajongva, legalábbis tört és fátyolos hangon panaszoljuk fel zöldkólikánkat,

—-Humani a se nihil alienum putet.27

—-A kedvük szerint bármit színlelő költők még könnyeiktől sem merik megszabadítani hőseiket:

—-Sic fatur lachrymans, classique immittit habenas.28

—-Elég megzaboláznunk és mérsékelnünk hajlamainkat, hiszen eltüntetésük nem áll hatalmunkban. Plutarkhoszunk maga is, aki oly tökéletes és kiváló bírája az emberi cselekedeteknek, mikor azt látta, hogy Brutus és Torquatus megöli saját gyermekeit, kételkedni kezdett, vajon az erény mehetett-e idáig, és hogy e személyeket nem inkább valamely más indulat mozgatta-e.29 Minden olyan cselekedet, mely a közönséges mértéket meghaladja, baljós értelmet nyerhet, annál is inkább, mert ízlésünk számára éppúgy hozzáférhetetlen az, ami magasabb nála, mint az, ami alacsonyabb.
—-Hagyjuk azt a felekezetet,30 mely nyíltan hitet tesz a gőg mellett. Ám amikor a legszelídebbnek tartott felekezetben is31 Métrodórosz efféle hencegését halljuk:32 „Occupavi te, Fortuna, atque cepi; omnesque aditus tuos interclusi, ut ad me aspirare non posses”; amikor Anaxarkhosz, akit Nikokreón, Ciprus türannosza parancsára kővályúba fektetve vaskalapáccsal vertek, ezt hajtogatta: „Üssétek, törjétek, nem Anaxarkhoszt, csak a porhüvelyét aprítjátok”;33 amikor vértanúinkat halljuk a lángok közül a zsarnoknak kiáltani: „Ez a felem jól megpirult már, hasítsd ki, edd meg, ropogósra sült, folytasd a másik oldalon”;34 amikor Josephusnál a tüzes harapófogókkal széttépett és árral össszeszurkált gyermek erős és magabiztos hangon, megvetően azt kiáltja Antiokhosznak: „Csak az időt vesztegeted, zsarnok, láthatod, még mindig jól érzem magam; hol a fájdalom, hol vannak a gyötrelmek, amelyekkel fenyegettél? csak ennyit tudsz? állhatatosságom több kínt okoz neked, mint nekem kegyetlenséged; ó, hitvány semmirekellő, te meghátrálsz, én pedig erősödöm; késztess panaszra, törj meg, győzz le, ha tudsz; önts bátorságot csatlósaidba és hóhéraidba; lám, elgyengült a szívük, többre nem képesek; biztasd őket, bőszítsd fel őket”;35 – bizony, be kell vallanunk, hogy ezekben a lelkekben van valami elváltozás, valami téboly, mégoly szentek legyenek is. Amikor a sztoikusok afféle sziporkáira bukkanunk, mint Antiszthenész mondása: „Inkább legyek eszelős, mint kéjvágyó”, Μανειεν μαλλον η ηϑειειν;36 amikor Sextius azt mondja, hogy inkább a fájdalom vasa járja át, mint a kéjé;37 amikor Epikurosz azt szeretné, hogy a köszvény simogassa, amikor elutasítja a nyugalmat és az egészséget, mert szíve vígságában megveti a bajokat, és a kevésbé ádáz fájdalmakat kicsinyelve nem hajlandó harcolni és megküzdeni velük, mert az erős, éles, hozzá méltó fájdalmakat hívja és kívánja, 

—-Spumantemque dari pecora inter inertia votis
—-Optat aprum, aut fulvum descendere monte leonem,38

ki ne ítélne úgy, hogy ezek egy helyéből kivetett bátorság visszavágásai? Lelkünk saját székhelyéről nem érhet ilyen magasra. El kell hagynia és fel kell emelkednie, és a zablát fogai közé ragadva emberét olyan messzire sodornia és ragadnia, hogy azután őt magát is meglepje, amit tett; amiképpen a hadi vállalkozásokban a harc heve a nemeslelkű katonákat gyakran olyan kockázatos lépések megtételére készteti, hogy magukhoz térvén ők az elsők, akiket átjár a döbbenet; amiképpen gyakran a költők is elámulnak saját művükön, és nem találják immár azt a csapást, amelyen ily szép pályát jártak be. Ez az, amit hévnek és megszállottságnak is neveznek esetükben. És amiképpen Platón szerint hasztalanul ostromolja a költészet kapuját a megállapodott ember, úgy Arisztotelész szerint minden kiváló lélekbe elegyedik némi őrület.39 És helyesen nevezünk őrületnek minden elragadtatást, mégoly dicséretes legyen is, mely túlmegy saját ítélőképességünkön és elmélkedésünkön. Annál is inkább, mert a bölcsesség lelkünk szabályos kormányzása, mértékkel és aránnyal irányít minket, és felel magáért.
—-Platón úgy érvel, hogy a prófétai képesség fölöttünk való; kívül kell lennünk ömagunkon, hogy éljünk vele; az kell hozzá, hogy józanságunkat alvás vagy betegség homályosítsa el, vagy égi elragadtatás zökkentse ki helyéből.40

Csordás Gábor fordítása

ber rudino_annunciation_nm

Bér Rudino: Angyali részegség (olaj, vászon)


[A szöveget a fordító és a kiadó szíves hozzájárulásával közöljük. Forrás: Esszék (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2013).]


1 Lásd Horatius, „Szatírák”, I. 3. 97.
2 Id. mű, I. 1. 107: „melyeken innen s túl helyesen cselekedni sosem bírsz!” Ford. Horváth István Károly.
3 Id. mű, I. 3. 115-117: „sem az ész nem győz meg: egyenlőn / vét, aki zsengefejű káposztát tördel a mások / kertjéből, s aki éj idején kirabolja a szentélyt.” Ford. Kárpáty Csilla.
4 A németek.
5 Lucretius, A természetről, III. 474-478: „ha erős bor járja az embert / Át, […] / […] testünk ellankad, a lábunk összebicsaklik, / Tántorgunk, nyelvünk nehezen forog, elme elázik, / Szem káprázik, sírunk s lármázunk kötekedve”, ford. Tóth Béla.
6 Lásd Seneca, „Erkölcsi levelek”, LXXXIII. 16.
7 Horatius, „Ódák”, III. 21. 14-16: „tréfás tüzedtől pattan a rejtező / mély gondolat bölcs agy zugában / s napra világlik az elme kincse.” Ford. Kardos László.
8 Lásd „Flavius Josephus önéletírása”, 509.
9 Lásd Seneca, „Erkölcsi levelek”, LXXXIII. 14-15.
10 Vergilius, Eklogák, VI. 15: „ereit most is hízlalta Iacchus”, ford. Lakatos István.
11 Lásd Seneca, „Erkölcsi levelek”, LXXXIII. 12-13.
12 Juvenalis, XV. 47-48: „mily könnyü leteperni a bortol elázott / tántorgó, dadogó embert.” Ford. Muraközy Gyula.
13 Lásd Szicíliai Diodórosz, Bibliothéké, XVI. 26.
14 Florimond de Raemond jegyzete szerint (Lásd I. XIV. 13. jegyzet) Joseph d’Aimar, a Bordeaux-i Parlament elnöke és Montaigne unokatestvére feleségéről van szó.
15 Maximianus, Elegiæ, I. 47-48: „Mondják, valaha Szókratész is kiérdemelte a koszorút ebben a küzdelemben.”
16 Horatius, „Ódák”, III. 21. 11-12: „Catóban is – mondják – gyakorta / bor hevitette a bátor érzést.” Ford. Kardos László.
17 Plutarkhosz, Párhuzamos életrajzok, Artaxerxész 6; lásd még uő, „Királyok és hadvezérek bölcs mondásai”, 587.
18 Jacques Dubois (1478-1555) a Collège Royal tanára, matematikus.
19 Lásd Plutarkhosz, „Propos de table”, 346b; Hérodotosz, A görög-perzsa háború, I. 133. Az így meghozott döntést másnap józanul is megvitatják; Tacitus ugyanezt állítja a germánokkal kapcsolatban, lásd „Germania”, 22.
20 1 liter = 1,76 pint.
21 Antonio de Guevara (1480-1545) spanyol történész Libro áureo del Emperador Marco Aurelio c. 1529-ben megjelent művéről van szó.
22 Lásd Diogenész Laertiosz, I. 8. 72.
23 Lásd Platón, Törvények, 666a-c, 671a-674c.
24 Lásd Diogenész Laertiosz, II. 11. 127.
25 Horatius, „Ódák”, III. 28. 4: „Értelmünk erején hadd vegyen ő erőt.” Ford. Somlyó György.
26 Lucretius, A természetről, III. 154-157: „Tudjuk, ilyenkor sápadtság s veriték lepi testünk. / Nyelvünk fennakad, és a szavunk elhallgat a szánkban, / Szem káprádzik, fül cseng, és reszketnek az izmok. / Sőt megesik, hogy az íjedelemtől össze is esnek”, ford. Tóth Béla.
27 Terentius, „Önként bűnhődő”, I. 1. 92-93: „Ember vagyok: mi emberi dolog, / Úgy gondolom, reám is tartozik.” Ford. dr. Kis Sándor.
28 Vergilius, Æneis, VI. 1: „Így szól sírva, hajói pedig szöknek zabolátlan”, ford. Lakatos István.
29 Lásd Plutarkhosz, Párhuzamos életrajzok, Publicola 6. (Lucius Brutusról, Róma első konzuljáról van szó); Titus Livius, A római nép története, XXII. 60-61.
30 A sztoikusokat.
31 Az epikureusoknál.
32 Cicero, Tusculumi eszmecsere, V. 9.: „Legyőztelek, szerencse, rabságba vetettelek, minden utat elzártam előled, hogy ne férhess hozzám.” Ford. Vekerdi József.
33 Lásd Diogenész Laertiosz, IX. 10. 267.
34 Szent Lőrinc diakónus, aki 258-ban szenvedett vértanúhalált. Lásd Aurelius Ambrosius, De officiis ministrorum.
35 Lásd Josephus Flavius, Antiquitates Judaicæ, VIII.

36 Lásd Diogenész Laertiosz, VI. 1. 84. V. ö. Aulus Gellius, Attikai éjszakák, IX. 5.
37 Lásd Seneca, „Erkölcsi levelek”, LXVI. 47 és XCII. 25.
38 Vergilius, Æneis, IV. 158-159: „s kívánná, bár tajtékos vadkanra találna, / vagy leereszkednék föntről egy sárga oroszlán.” Ford. Lakatos István.
39 Seneca, „A lelki nyugalomról”, XV. 10.
40 Platón, „Timaiosz”, 71d-72b. E hely szerint a próféta szerepe tolmácsszerep, a próféta a jóslatokat magyarázza.

Please follow and like us:
0
Kategória: Esszé, Fordítás. Bookmark the permalink.

Hozzászólások

Email címét soha nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*

  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik

  • Ajánljuk