Én nem a boldogságodba szerettem bele –
ezt mondtad (ha jól emlékszem).
Este még gyereket tervezünk,
reggel már a szakításunk.
Amíg a teavíz felforrt, szerettük egymást,
ezért mindig hideg vizet forraltál.
Aztán féltél a hosszú, sötét könnyeimtől,
és inkább rajtam hagytad a kabátod,
rajtam hagytad a csendet.
Te a boldogságomba szerettél bele,
ha jól emlékszem.
–
Majdnem a hetedik parancs
egy idő után el tudtalak fogadni, minden kis hülyeségeddel együtt
hánynom kell tőled, hogy hazudsz
aztán magamtól, mert hiszek neked
aztán te úgy teszel, mintha nem is akarnál semmit mondani
én meg, mintha nem is akarnék semmit hallani
és csak ülünk, és várunk a kultúrára
hogy beszéljen helyettünk
ha belepusztulok, akkor sem mondom ki még egyszer
–
Csalás
Kezet fogok a sötétséggel.
Levetkőzök a félelemnek.
Táncolok az őrülettel.
Együtt hálok a veszedelemmel.
Rúzsnyomokat hagyok a nyakon.
Hajszálakat a lepedőn.
Elárulom magam.
–
Utolsó
Illatos a hajnal.
Neked meg sörszagod van.
Mi ketten olyanok vagyunk a szobádban,
mint két utolsó szál gyufa.
Ha a zsebedben van, hallod,
ahogy zörögnek.
Ide-oda gurulnak.
Nem találják a helyüket.
A Nap már kisütött.
Haza kellene menni.
–
Éhség
anya tegnap bánatot főzött ebédre
még vacsorára is maradt
alig lehetett szétrágni
az ínyemre ragadt
most már mindennek olyan íze van
–
