Lillie Haldanné egy tökéletes lény. Kezdetben semmilyen szenvedélynek, semmilyen eszmének nem hódolt. Mindazáltal mindegyiket készséggel elsajátította. Minthogy sportosnak, mozgékonynak lenni nemes elfoglaltság, amely bensőségesen egyesíti az eszmét a szenvedéllyel, Haldanné eltökélte, hogy „sportos” lesz. A nők, amikor műveltek, mindig nagyon műveltek. Mikor sportosak, akkor mániákusan azok. Annyi országban megfordult, hogy nem is emlékszik már, hol látta a piramisokat!… Így jár az ember, amikor a kultúrát a lábaival kezdi, a turizmusban!… Ami Haldannét megkülönbözteti embertársaitól, az az állandó félsz, nehogy szenvedélyét egy arra nem érdemes tárgyra összpontosítsa. Merthogy ez is megeshet!… Épp a legkedvesebb eszményével történt meg, a legtörékenyebb boldogságtervével, abban az évben, amikor megismerkedett Cristofor Haldan úrral, egy öreg orvostanhallgatóval. A nő van annyira sznob, hogy ne legyen sznob: hozzáment!… A férfi szigorúan névleges és törvényes férj.
—-– Az orvosin, kisasszony, szükségtelen sietni. A fiatal orvosoknak nincs klientúrájuk… Van pénzünk… Éljen apa!
—-Egy veszélyes és különös férfi, aki bármerre járt, csak „véleményeket” hagyott maga után… A sors úgy akarta, hogy Lillie kisasszonyra jó benyomást tegyen, és ez lett mindkettőjük veszte… De a nő nem szereti és nem szerette a férfit. Esküszik, hogy nem szerette. Ehelyett szerelme a természet dolgaira tolódott át. Elegendő egy „alpenstock”-ot vagy egy pár vasalt bakancsot látnia, hogy a vére zengeni kezdjen a bőre alatt, mint egy mandolin. Ma egy elképzelésnek, holnap valami szórakozásnak, holnapután egy divatos szokásnak engedve Lillie asszony azon vette észre magát, hogy mindenben a szeszély hajtja: szeszélyből olvas; szeszélyből szeret; szeszélyből beszél, táncol, úszik. Szeszélyből erényes.
—-Negyven év. Ki nincs annyi? Nem szégyen! Másokkal is előfordul.
—-Csakhogy a szenvedélyek nem tudnak várni. A szenvedélyek sietősek, mint minden, ami a minőség körébe tartozik:
—-– Mikor indulunk?
—-– Három nap múlva…
—-– Nem, nem… Hamarabb. Inkább ott várjuk ki a leányvásár kezdetét. Látni akarom az első hajadonokat.
—-– Bocsásson meg, de ne értse félre a vásár célját…
—-– Ó… a lovagiasság a vesztetek, ti férfiak.
—-Ezt mondva Haldanné egy olyan pillantást vet rám, amely szavakkal nem adható vissza, ám tagadhatatlanul a törvényes férje rovására elkövetett néma rágalom.
—-Másnapra tervezték az indulást. Az orvos úgy örült a leányvásári kiruccanásnak, mint akinek a háza ég. És hogy semmiről ne feledkezzen meg, amit egy (két, három stb.) utazótáskába kell pakolni, a kényelmes emberek jól bevált receptjéhez tartotta magát: szobájában anyaszült meztelenre vetkőzött, aztán megfontoltan öltözködni kezdett, gondosan ügyelve rá, hogy mindenből, amit magára ölt, hármat is betegyen a bőröndökbe: harisnyát, inget, gallért, nyakkendőt, szemüveget… Ugyanígy járt el Lillie is, előre gondoskodva róla, hogy a kis piperecikkeit is odakészítse: az illatszert, a púdert, a kölnivizet, az ajakrúzst, a szemöldökfestéket, a fogkrémet, a szájvizet, a borotvapengéket, a manikűrkészletet, a szappant, az arckrémet. Azután a többi kelléket, kezdve a cipőfűzővel és befejezve két felvágatlan könyvvel, hogy elejét vegye az esetleges erdei unalomnak.
—-Ezen aprólékos előkészületek, megkoronázva a bőröndök fáradságos és diadalmas lezárásával, nem mentesítették Haldan doktort az (elkerülhetetlen) élvezettől, amiben induláskor neje, Lillie részesítette:
—-– Édesem, hozza, kérem, ezeket az apróságaim…
—-Két kilogramm apróság!
Dankuly Levente fordítása
[Részlet az azonos című regényből.]
–
–
