Kilógatom a
lábam az ablakon,
zuhog rá az eső.
Szegények tengere?
Megmosakszom
és kiugrom,
puha földet
ér a talpam,
visszanézek
földszinti
ablakomra.
Ott ülök,
mosom a
lábam, a
karom,
a hátam, aztán
én is kiugrom.
Megérkezem a
puha földre,
magam mellé
állok és
visszanézünk
földszinti
ablakomra.
Ott ülök,
mosom a
lábam, a
karom,
a hátam és
ugrok és
ugrok és
ugrok.
Eláll az eső,
egyedül fekszem
a földön,
sáros vagyok
a puha földtől.
Valaki kiabál:
– Meghalt! Meg-
halt!
Felülök, nyolc
emelettel az
én földszinti
ablakom felett
valaki kinéz
és kiabál:
– Meghalt! Meg-
halt!
Magam mellé
nézek, véres-
vizes tócsában
ott hever
mellettem
valaki…
Azt hiszem,
tényleg
meghalt.
Szétnyílt a
koponyája,
a bordái
kilógnak
(most visszanyomkodjam?)
keze-lába
maga alá tört.
Olyan gyámoltalan…
Játszol velem?
– kérdezem.
Rám néz és azt
mondja: nem,
már felnőttem.
Kiterítve
fekszik
mellettem a
gyerekkorom,
a tisztességes
gyerekkorom.
Vizes az
arcom,
vizes az
arca,
vizes az
arcunk.
Arcunk az én arcom.
efemerida
– őszi almanach –
légy szerencsés!
a csontsovány ősz
zsírtalan nyikorog már.
keskeny, tiszta hasábok alatt
sok, nehéz láng lebeg.
csend és vidék.
a fürdő
tejüvegét
belepi a puha pára.
a Szép ember ellenség. de sok halomnyi
vastag aranyfonál – valami spirál –
szökken könnyedén egy fal tetején
és rajta a mosoly, az ölelés, fönnakad
a drót szögén
Ringló szilva
A hajó részeg nem én
Rimbaud részeg
és fiatal nem én
igen vagyok már
huszonöt is öreg
klisé az érettség
magammal koccintok
toastot a Halál mond
bús poéták vigadjatok!
Úgy ölellek titeket, mint
kit a nászéjszakán ki-
elégítetlenül hagytatok:
nagyon messziről.
Mit lehet mit nem tenni
az eső esik ha jó ha
nem részeg fiatalok
teste ring mint a búza
Rákosi ujja alatt a tócsa
tetején csak kicsi
pocsolya okádék
lekicsinylés zsarolás
hogy pazarlás ez is
nemhogy az ismeretség
üllői úti fák miért
nem ti öltetek meg
Ödön von Horváth
búsan hever az elíziumi
mezők biztos szép gyepén
sehol egy fa az emberség
szépen kiirtotta száraz
a föld a halál tenger én
hajó a tengeren részegek
nem azt kiabálják hogy
Föld!, föld! hanem
Hullá(mo)k öl(el)jetek
– félrebeszélnek…
