A vérbeli, kitenyésztett, fajtiszta könyvdühöncöt1 nem érdekli, hogy mi van a könyvében. A ritkaságra, különösségre, esetleg a mennyiségre pályázik.
—-Hogy elébe vágjak a külföldi mániákusok dicsőségének, egy magyar alakkal kezdem.
—-Jamnitzky nevű, meggazdagodott pallérról beszélte egyik legrégibb tudományos antikváriusunk, hogy szenvedélyesen gyűjtött, de egyáltalán nem olvasott. Ragadmányait nem merte hazavinni a lakásába, mert félt a feleségétől. Volt a házában a lépcső alatt egy óriási, pinceszerű, lelakatolt helyiség. Egy kis ablak nyílt belőle a lépcsőházba, ezen keresztül dobálta be a vásárolt könyveket, azonmód becsomagoltan, ahogy hazahozta. Sohasem vett a kezébe egyet sem közülük. Amikor meghalt, alig lehetett bejutni a furcsa könyvtárhelyiségbe, úgy eltorlaszolták az ajtót az ablakon át behajigált könyvcsomagok. Mikor az örökösök valahogy bejutottak, kiderült, hogy XVI. és XVII. századbeli magyar könyveket és nagy értékű első kiadásokat rejtegettek az összezsinegelt paksaméták.
—-A bibliománia táján járatlan olvasó talán a fejét csóválja és túlzásra gyanakszik. Szó sincs róla. Az öreg magyar pallér mániája kicsire zsugorodik össze, ha egybevetjük a leghírhedtebb angol könyvdühönc gyűjtési módszerével.
—-Richard Heber (1773–1833) igen gazdag angol uraság volt. Korán rávetette magát a könyvgyűjtésre, s apránként a szenvedély átfűtötte valamennyi porcikáját. Szakított minden társadalmi kapcsolattal; nem volt látható egyebütt, mint könyvtárakban, könyvesboltokban, árverési termekben. Ha értesült róla, hogy valahol könyvritkaság eladó, befogatott, és akár négyszáz mérföldnyire is hajszoltatta a lovait, csak hogy más meg ne előzze. Szabályszerű mániákusok módjára nem érte be a ritka könyvek egy példányával. Megvette második, sőt akár harmadik példányát is, csak hogy más gyűjtőnek ne jusson.
—-Ügynökei voltak Anglián kívül az európai nagy könyvközpontokban, s ezek állandóan szaglásztak zsákmány után. Sohasem lehetett pontosan megtudni, hány kötetre rúgott a teljes gyűjteménye.
—-Némelyek 150 000, mások 500 000 kötetre becsülték.
—-Ez furcsán hangzik. Ne lehessen egy könyvtár anyagát összeszámolni? Ebben az esetben csakugyan nem, mert Heber könyveinek tömegét nyolc különböző helyen tornyozta fel. Egy vidéki és két londoni palotája a pincétől a padlásig könyvekkel volt tele. Mikor már nem fért el bennük, bérelt egy házat Oxfordban, s azt is teletömte a szerzeményekkel. Külföldi vásárlásait haza sem hozatta, hanem házakat bérelt számukra Párizsban, Antwerpenben, Brüsszelben, Genfben.
—-Itt üt ki a szög a zsákból. Ha odahaza esetleg olvasgatott is, külföldi házai nem voltak egyebek, mint könyvkripták, könyvkoporsók. Amelyik könyv odakerült, el volt temetve. Gazdája egy pillantásra sem méltatta többé. A tomboló szerzési vágy abban a pillanatban elcsitult, amikor a megkívánt könyvet a magáénak mondhatta.
—-Ami a legérdekesebb: nem is törődött a könyvei sorsával. Végrendeletében egy árva szóval sem intézkedett, hogy mi történjék velük. Örökösei valóságos felfedező utakat voltak kénytelenek rendezni a kontinensen, amíg a szétszórt könyvtömegeket összeszedték.
—-Mondani sem kell, hogy árverési anyag lett belőlük. Az aukció-katalógus 2000 oldalt töltött meg; maga az árverés 202 napig tartott. Bevétel: 56 775 font, ami akármilyen sok is, mélyen alatta maradt a beszerzésükre kidobált összegnek.
—-Richard Heber élete végén sajátságos kapcsolatba jutott egy másik könyvbolonddal. Párizsban árverésre került a Boulard-féle könyvtár 600 000 kötete, s ennek teljes történeti és utazási anyagát Heber en bloc megvette.
—-Ki volt ez az Antoine-Marie-Henri Boulard, aki Párizs legnagyobb magánkönyvtárát bírta összegyűjteni? Polgárember, közjegyző, háztulajdonos, jeles tudós, maga is írt jó néhány tudományos könyvet. Mikor szárnyat bontott benne a gyűjtési szenvedély, őt is elragadta, akár angol kollégáját. Természetesen könyvei nem fértek el a lakásában. Ekkor azt eszelte ki, hogy ha valamelyik bérlője elköltözött, nem adta ki újra a lakást, hanem berendezte könyvtárnak. Majd sorban felmondott valamennyinek, s az egész ház könyvtárrá nemesedett. Így sem fért el, bérelt hát egy másik házat. Azután egy harmadikat. Utána egy negyediket. Végül egy ötödiket. A legenda – mert halála után alakját valóságos legendakör fonta át – azt beszélte, hogy összesen nyolc házat zsúfolt tele a könyveivel; de elég, ha ötöt hiszünk el belőle.
—-A könyvek elhelyezése ötletes egyszerűséggel történt. A különféle nagyságú és formájú könyveket egymás tetejére rakta, mint a téglát, s könyvpilléreket, könyvmáglyákat, könyvbástyákat épített belőlük. Ezek valóságos utcasorokban szelték keresztül-kasul a szobákat; járkálni lehetett köztük, akár egy fatelep ölfarakásai között.
—-Rendezésre, osztályozásra nem maradt Boulard-nak ideje, mert minden szabad óráját a Szajna-parti böngészés vette igénybe. Innen pedig rendesen két-három tucat könyvvel érkezett haza. Külön erre a célra készült kabátja volt, óriási zsebekkel, hogy a nagy kvart kötetek elférjenek bennük.
—-Ismeretes a feleségek álláspontja a könyvgyűjtési lázzal szemben. Boulard-né is iparkodott lehűteni a férjét. Ígéretet csikart ki tőle, hogy egy darabig nem megy a Szajna-partra. Szegény ember állta a fogadást, de sorvadni kezdett, mint egy féregrágta könyv. Az asszony kénytelen volt feloldani a fogadalma alól, mire magához tért és erőre kapott.
—-Szép halállal halt meg, akár a katona a csatatéren. Egyszer úgy megrakodott öreg fóliánsokkal, hogy a fiákerosok nem akarták felvenni. Gyalog vánszorgott haza, az édes tehertől roskadozva, csuromvizesen. Meghűlt, tüdőgyulladást kapott, és a Halál elérkezvén az ő saját katalógusában Boulard apó nevéhez, megpipázta és kitörülte.
[Részlet A könyv szerelmesei című fejezetből. Forrás: A könyv komédiája, Gondolat, Bp., 1982.]
–
1 A szerző ugyanezen fejezet egyik korábbi alfejezetében különbséget tesz: „Aki a könyvek birodalmán kívül él, össze szokta cserélni a három idegen szót: bibliofil, bibliofag, biblioman.
—-A bibliofil nem más, mint aki szereti a könyvet, barátja a könyvnek. A bibliofag falja a könyvet. Igen jó magyar kifejezésünk van rá: a könyvmoly.
—-A harmadik felekezetet szó szerinti fordításban könyvőrültnek lehetne nevezni. De ez nem fejezi ki kellően a mániás mellékzamatot. Talán legjobban illenék rá egy nyelvújításkorabeli szóalkotás, éppen groteszk furcsaságánál fogva: a könyvdühönc.
—-A határvonalak néha összemosódnak.” (NM-megj.)
–
