A kokain

A költő ott ült a háztömb előtti kövezeten. Bambán nézett előre. Az emberek megbámulták. Nem tudták, mi baja lehet. Mert azt látták, hogy nincs minden rendben vele. De hozzá szólni nem akartak. A házból jött lefelé Mátyás, a szomszéd. Megkérdezte a költőt:
—-– Miért ül itt?
—-Az nem válaszolt.
—-– Valami baja van?
—-Erre sem válaszolt. Mátyás úgy látta, mintha túlságosan részeg lenne. De hiszen akkor is válaszolnia kellene. A költő felkelt, de majdnem elesett. Mátyás megfogta. Felkísérte a lakásába.
—-– De hát mi baja magának?
—-A költő most már magához tért.
—-– Kipróbáltam a kokaint.
—-Mátyás sóhajtott.
—-– Gondoltam. A frászt hozta rám. Jól érzi már magát?
—-– Sokkal jobban!
—-– Nahát, az a lényeg!
—-– Kérem, csináljon nekem egy teát. A konyhában, a szekrényben megtalálja a füvet.
—-A költő lefeküdt. Mátyás meg felforralta a vizet, s elkészítette a teát, ahogy kell. Majd bevitte neki.
—-– Nem gondoltam volna, hogy ilyen a kokain!
—-– Más kábítószert használt már?
—-– Dehogyis!
—-– Mi szükség volt erre?
—-– Á…
—-A költő sóhajtott.
—-– Talán nem ment a költészet?
—-– Inkább a pénz…
—-– Hogy?
—-– Jól hallotta. Alig bírom fizetni a lakást.
—-– Azért még nem kéne drogozni. Őszintén szólva nem is értem magát. Ez nem magára jellemző!
—-– Csak a gondok már elharapták a torkom.
—-– Maguk, költők túlérzékenyek.
—-– Lenne csak az én helyemben!
—-– Világéletében sajnálta magát. Amióta ismerem, amióta itt lakunk!
—-– Ha az én helyemben lenne, maga nem drogozna, hanem a síneken várná a vonatot…
—-– Ha bolond lennék. De maga sem az. Vegyen egy kis erőt magán.
—-– Könnyű beszélni.
—-– Könnyű keménynek is lenni!
—-– Nem vitázom magával – mondta a költő.
—-– A lényeg, hogy ki ne tegyék a lakásból! A hajléktalan költő nem nagy büszkeség!
—-– Igen, ez igaz.
—-– Jól érzi már magát?
—-– Igen, jól vagyok.
—-Majd megitta a teát. De vissza kellett feküdnie. Mátyás tétlenül s búbánatosan nézett a költőre.
—-– Most már tényleg jobban vagyok. Köszönöm a teát!
—-– Ne köszönje.
—-Majd Mátyás témát váltott.
—-– Egyébként min dolgozik most?
—-A költő nevetett.
—-– Mit nevet? Talán túl szomorút ír?
—-– Hát… Így is lehet mondani.
—-– Vidámat írjon…
—-– Higgye el, olyat is tudok…
—-Majd a költő már olyan jól érezte magát, hogy azt mondta:
—-– Legyen szíves, adja nekem ide – mutatott a szekrényre – ott azt a füzetet!
—-Mátyás odaadta. A költő pedig írni kezdett.
—-– Na látom, jól van. Akkor nem is zavarom a költésben!
—-A költő mosolygott.
—-– Na, viszlát! – mondta Mátyás.
—-– Viszlát, és mégy egyszer köszönöm!
—-A tollforgatónak pedig különleges ötlet jutott az eszébe. Mégpedig az, hogy megírja ezt a történetet. Most nem verset ír, hanem novellát. Hozzá is kezdett, lázasan – a kokain beszippantásától a segítő emberig…

Please follow and like us:
0
Kategória: Novella. Bookmark the permalink.

Hozzászólások

Email címét soha nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*

  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik

  • Ajánljuk