1
Ősz volt, sötét és barátságtalan. Lehetett hallani, ahogy a férfit a kutyák a kerítések mögött őrjöngve ugatják. Senki nem volt az utcán, csak ő. Látszott rajta, hogy maga sem tudja, hol van, és miért. Az a típus volt, aki a face-en is csak két képet tesz ki magáról, de mindkettőn ugyanazt a kabátot hordja.
—-Az is furcsa volt, hogy a karóráján a kvarc kettes számrendszerben mutatta az időt. 11:32 volt. Pistikének magyarázta. Pistike a 10:30-as vendég, nyugdíjas tűzoltó. 11:32-kor már azt se tudja, hogy a világon van. De nem menne haza, amíg a pulton el nem alszik.
—-Úgy bámult bele a tükörbe, mintha keresne valamit. A pult mögötti tükörbe bámult, emlékszem, nézte a saját arcát, amikor belépett. A legtöbb vendég itt nem nézegeti magát. Egy ilyen dokkmunkás sapka volt rajta, hosszú ballonkabát, erre is emlékszem. A jobb keze az átázott ballonkabát mögé bújtatva. Nem is esett az eső.
—-Úgy nézett rám, mintha ott se lettem volna. Ráncos volt az arca, és mosolytalan. Tudom, hogy csúnya vagyok. De attól még rosszul esik.
10
—-A férfi egy sárga házfalat lát maga előtt. A szeme sarkából látja, hogy a rajzolt szemöldökű csapos nő a tükörből figyeli.
—-Emlékei követték a Pillangóba is. Az emlékei dühös, ősöreg boszorkányokként lihegtek utána.
—-A sárga házfal tövében hatalmas gyomok. A délutáni nap vörösen izzik. Három kismacska fürdőzik a napfényben.
100
—-Az idegen felhajtotta a whisky-t. Az arca eltorzult.
—-Észrevette, hogy a kabát alatti jobb kezét figyelem.
101
—-A férfi három gyereket lát. Az egyik ő. A másik hasonlít rá, kicsit idősebb, a bátyja.
110
—-Aztán a férfi beszélni kezdett Pistikéhez. Én sértődötten hallgattam.
1000
—-Soha semmi rosszat nem tettem. Tudja, nem szeretem a fegyvereket, a késeket főleg nem. Sosem szerettem. A légynek sem tudnék ártani. Nem szeretem a késeket. Rosszul vagyok tőlük. Ahogy csillognak. A tapintásuk. Hogy minél nagyobbak, annál jobban lehet bennük látni az arcunkat. Gyerekkorom óta gyűlölöm őket.
1001
—-Bátyjáé a balta, övé a kalapács. A szerszámos kamrából, ahol a sóderból szikrát pattintottak. A harmadikuk egy hollófekete hajú lány. Az ő állatai vannak eltemetve a kert földjében.
—-A teknőc, a hörcsög, az aranyhal sírja mellett nem sokkal a sárga házfal. A kismacska megkarmolta a lány kezét. Most meg kell halnia.
1010
—-A férfi lehajtotta az italát.
—-Én nem akarom bántani. Azaz soha nem fogom. De megkért rá.
—-Pistike üveges tekintettel nézte a férfit, mintha figyelne. Már a nevét sem tudná megmondani. A férfi egyik keze még mindig a kabát alatt volt. Mintha mozgott volna.
—-Kérdezze meg, mennyi az idő? – fordult Pistikéhez hirtelen, és levette a dokkmunkás sapkát.
—-– Mennyi az idő? – kérdezte Pistike kis fáziskéséssel. Meglepett, hogy ezek szerint még magánál van.
—-Tessék, ennyi – és büszkén mutatta a férfi a karóráját.
—-Pistike meg összeszűkült szemekkel nézte. Aztán hamar feladta, legyintett és inkább beleivott a fröccsébe.
—-Nem tudja leolvasni, mi? Kettes számrendszer. Odabent, a cégnél, szakadtak pedig. Mindegy.
—-Látja, én nem vagyok agresszív, nem tudok senkit bántani. Főleg nem ártatlanokat. Maga szerint Isten számon tartja az állatokat is?
1011
—-A nagymama adja kezükbe a szerszámokat, de nem megy velük, ő inkább a sorozatát nézi a hűvös, fanyar szagú szobáinak mélyén. Egy esküvői torta, egy Biblia, és egy légycsapó.
1100
—-Ahogy körbeölelte és megsimogatta az alkohol, a férfi kezdte elfelejteni, miért van itt. Láttam rajta. Ő azt se tudta, hogy a világon vagyok. Aztán eszébe jutott. Kért még egyet. Kitöltöttem, odaadtam neki. Csak az egyik kezét használta, a másik a ballonkabát alatt mintha megint mozgott volna. Észrevette, hogy a letakart kezét nézem. Izzadni kezdett, a másik kezével törölte meg a homlokát, aztán felhajtotta az italt.
1101
—-Meg kell találniuk a pár hetes korcsok fészkét. Mert megkarmolták a kislányt. Lehet, hogy veszettek.
1110
—-Pedig ő hisztizett annak idején, hogy fogadjuk be. Az iskolaudvaron találták. Ő hisztizett, még verekedett is a többi kölyökkel. Be is hívattak érte. Az egyikük állította, hogy épp ilyen macskájuk volt nekik is, mint ez a kóbor kis dög. A lányom persze nem hagyta magát. Most pedig azt akarja, azt akarja, hogy öljem meg. Én mindig kiküldöm a családtagjaim, ha kenyeret szeletelek, vagy bármit. Ha éles kés van a kezemben. Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy bajuk eshet. Hogy bármi bajuk esik… Sokan néznek rám furcsán ezért. Pedig őket védem. Nekem csak ők számítanak. Ölni tudnék értük.
1111
—-A ballonkabátja alatt mozgást láttam, kihúzta a kezét. Egy bőrtáska, a bőrtáskából pedig csakhamar kidugta a fejét egy macska. Egy doromboló, fekete kiscica. Úgy néztem, nőstény. Nem szeretem a macskákat, de a férjemnek is van egy. Mondjuk mindig adok neki enni. A kurva anyját.
10000
—-A kismacskák védekeznek. Kétségbeesetten ide-oda futkároznak, főleg miután az egyikük kapott a fejére egy kalapácsütést. A bátyja volt talán, vagy az unokatestvérük, a hollófekete hajú lány. De az állatok valamiért csak a fal tövében menekülnek, nincsen nehéz dolguk a gyerekeknek. Elmenekülhetnének, ha a kert felé futnának, a magnólia bokrok felé, soha nem találnák meg őket a gyerekek. Vagy akkor kezdődne csak az igazi fogócska? Mindegy. A macskák pánikba esnek. Valamelyikük beszalad egy nagy lapulevél alá, a gyerekek először a baltával próbálkoznak. A lapulevélen ejtett lyukakon beáramló fény jut a férfi eszébe, ahogy felszeletelte a remegő macskakölyköt fényre és árnyékra. Az ijedtségen kívül nem esett bántódása egyelőre. Aztán valamelyik gyerek, ő vagy a bátyja, esetleg az unokatestvérük, akinek halott kisállataival van tele a kert földje, eldob egy fűrészt. Elképzelni sem tudják, hogyan máshogy tudták volna használni. Szerencsére így sikerrel járnak, a macskakölyköt fejbe találja a rozsdás szerszám. Jó dobás volt, örülnek. Még maradt egy.
10001
—-Mi is a neve? Pistike? Tudja, rám mindenki furcsán néz. A feleségem egész családja hülyének tart, mert a jelenlétükben csak statisztikákat tudok sorolni, és bel-, vagy ünnepnapokon külpolitikai híreket. Nem tudom, miért, a jelenlétükben csak statisztikák csúsznak ki a számon, meg amiket az újságban olvastam. Statisztikai adatok, úgy értem. Egyszer láttam, ahogy a lányom a barátnőinek mutogatja a Facebook-profilomat. Két kép van fent. Tulajdonképpen egy kiránduláson készült a két kép, azt töltöttem fel, én már nem tudom, miért. Ezen röhögtek, meg a kabátomon. Ezen a sárga kabáton. Pedig szeret a lányom. De röhejesnek tart.
—-Meg a feleségem is, habár ő van szanatóriumban, nem én, de röhejesnek tart, tudom, amiért a lépcső alatt azt a rést kivágtam a falban, hogy könnyebb legyen a tálalás. Tudom, hogy csak akkor lenne értelme, ha lenne egy cselédünk, így semmi. Amit a tálalóablakba teszünk, nekünk kell elvennünk. Otthon volt cselédünk. És volt tálalónyílás. Annak csak oda kellett adni, és már mosogatta is, vagy hozta a következő fogást.
10010
—-A férfi a pultra tette a macskát, remegett a keze. Pistike lassan simogatni kezdte. Arcára buta vigyor telepedett.
10011
—-Hogy lehet ilyen aranyos? Igaz? Én nem tudnék senkit se bántani. Amikor szeletelek valamit a konyhában, mindenkit kiküldök. Nehogy véletlenül bajuk essen. Nincs pisztolyom, semmi.
10100
—-A gyerekek, a két fivér az unokatestvérükkel, miután végeznek a macskákkal, visszaviszik a szerszámos helyiségbe a fűrészt, a kalapácsot és baltát is. A szerszámosnak az ajtaját néha magukra zárták azelőtt, a kertben lévő sóderhegyből szedtek köveket, azokat ütötték egymásnak, hogy szikrázzanak a sötétben. A hollófekete hajú lány hollófekete hajú apukája nem örült ennek a játéknak, még bántódásuk esik. Vagy tüzet csinálnak, leég az egész ház. A gyerekek szerették látni a sötétben a szikrákat. Mintha tűzijáték lenne, tényleg épp olyan, csak sokkal érdekesebb. A nagymama kijön a verandára. Mindjárt jönnek értetek, mondja. És így is lesz. A fiúk szülei megérkeznek, addigra a tetemeket a nagymama kidobja, a véres sárga házfalat leönti egy vödör kútvízzel. A gyerekek csendesek. Amikor meglátják szüleiket, odaszaladnak hozzájuk megölelni őket. Jól viselkedtetek, srácok? Kérdezi tőlük az apjuk. Apa, megöltünk három kismacskát, de azért, mert bántották Zsuzsit, Juliska néni mondta, hogy meg kell tenni. Megkarmolták…
—-Azt hiszik, ki fognak kapni. De a szüleik csak mosolyognak. Akkor jól tettétek, Pistike. Ezt mondja anyukájuk.
10101
—-Most meg azt mondja, nem kell neki. Hogy vigyem, ahova akarom. A feleségem allergiás lett rá. Üssem agyon, mondja. Vagy hagyjam az erdőben. Nem érdekli. De én nem tudom megtenni.
10110
—-Pistike simogatja a macskát. Jó macska ez, mondja. Nem gondoltam volna, hogy képes még beszélni. Ilyenkor már totál káó. Nyugodt macska, teszi hozzá, és látom, hogy közben sír. A ballonkabátos meg közben falfehér arccal engem néz.
––
–
Megmondom őszintén
Megmondom őszintén, éreztem, hogy ez lesz a vége. Láttam, láttam a szememmel abból, ahogyan a nap sütött azon a teraszon, hogy nem lesz jó vége. Én mondtam volna nekik is, de hát az ember mit üsse az orrát más emberek dolgába. Úgyse hitték volna el, engem senki sem vesz komolyan. Szörnyű ilyet kimondani, de igaz. Én csak a hülye Lali vagyok, aki mindent megcsinál. A füvet ki nyírja le, a kerítést ki festi le? Nyert! Lali. Én! Én festem le, én nyírom le. És még sorolhatnám, mi mennyi munka van egy nyaraló körül. És most már kettő körül. Igen, terjeszkedünk, megvettük, felújítottuk a tó melletti házat is. Én, kérem, szeretem a feleségemet, a Marikát, igen. Hát sokat veszekszünk, az igaz, de szeretem. Én soha nem mondanék olyanokat neki, hogy te ragyás görény, meg yorkshire-i sertés, mint ahogy a Józsi hívja az Évát. Hogy le kellene vágni rég. Én tudtam, hogy ez lesz a vége. Persze, mondják, hogy a Lali hülye így, meg a Lali elitta az eszét úgy, meg hogy irigy vagyok a Józsira. Meg kíváncsi. Dehogy vagyok én, egyik sem! Dehogy vagyok én. Nincs is időm kíváncsinak lenni, annyi a dolgom a házzal. Most már kettővel. A fűnyírástól kezdve a kerítésfestésen keresztül… De vannak gyümölcsfáink is, meg a medence, na az még egy külön műsor, ősszel főleg, aztán, ha eszükbe jut a tűzrakás a vendégeknek, amit én kifejezetten megtiltok, ahogy a ping-pongozást is. De ha úgy vagyunk meghirdetve, nem sok mindent csinálhatunk. A Marika okos ötlete volt ez az internetes hirdetés. Beleírt az mindent, csak hogy jöjjenek a népek. Azok jönnek is, aztán használni akarják a nyugágyat. Á, mondtam, hogy nem kell a hirdetés. Nem ért az hozzá. De sokszor adtam én nekik vissza a pénzük, a németeknek, meg a bamba csóró magyaroknak, te jóisten, megszédülök, le kell ülnöm, esküszöm. Csak viccelek, na. Lali bá szeret viccelni. Mondják, jól élünk, mármint mi Marikával, persze, mondják, hogy a fiunknak se lesz sok gondja. Az rám ütött, mellesleg. Moszkvában tanul én nem tudom, minek, Marika intézi. De hát a Józsiék is jól éltek, jöttek azok mindig ide, a szomszédba, a sajátba, a Józsi apja is párttitkár volt, mint a Marikáé, vagy én nem tudom, aztán tessék, mi lett belőle, hát láttam én az egészet. Jól élünk, mert az apósom egy forintból csinált tízet, amikor kommunistának kellett lenni, az volt, mikor tsz-be kellett belépni, azt csinálta. Rátermett egy ürge volt, nagyon szerettem. Jobban, mint apámat, esküszöm. Nem csoda, nem is ismertem az apámat. Na, mondom: Lali bá szeret viccelni, majd megszokja a humoromat.
—-Engem nem akartak befogadni egykönnyen, de látták, hogy hogyan dolgozik Lalika. Tudok kerítést festeni, füvet nyírni, nyugágyat beszerezni, fát metszeni. Bármiféle barkácsmeló, hegesztés, esztergálás jöhet. Meg értek az emberek nyelvén. Négy nyelven beszélek. Románul, magyarul, németül, meg Marikául. Így szoktam mondani. Mondtam, hogy szeretek viccelni! Én szerettem a Marikát. A Marikát is szerettem.
—-De szerettem én mindenkit, aki engedte megfogdosni magát. Ha szerelmes lettem, már állt is a cerka, mint a Szputnyik. Vagy fordítva? Ha állt a cerka, már szerelmes is lettem. Ma már persze zöld a fogam, meg a sérvem is, egy rossz mozdulat, kicsivel nagyobb adag birkapörkölt, és már fáj is. Ne, ne, tudom én. Olyan a hasam, mint egy sérült focilabda. Volt nekem olyan, az volt az első focilabdám. A bőr elszakadt, a gumi meg kijött rajta, nem gurult normálisan. Én is így vagyok. Nem gurulok normálisan, főleg ha iszom. Most is, ha lenne pálinkám, már nem lenne. A Marika nem szereti, ha iszom. De hát mellette muszáj. Ebben hasonló volt az Évával. Az is igaz, hogy a nők mind hasonlóak. Engedik simogatni magukat, aztán beindul náluk a ketyegés, hogy vegye el az ember őket. Mire az ember ráeszmél, már ott áll egy túlsminkelt, izzadó hónaljú asszony mellett, előtte meg az anyakönyvvezető. Fel se ocsúdik a kezdeti döbbenetből, már neki is áll gyártani a gyerekeket, miközben persze megszakad a melóban. Az első után még valahogy rendbe jön az asszony, aztán elkezd hízni. Kész, vége. Hát, lehet, a Józsinak van igaza. Elkezdenek hízni, a második után főleg. Utána meg csak ülnek, otthon ülnek, csoda, hogy nincs megállás, jön a depkó. Akkor aztán a sok zsíros testű, szőrös hónaljú, büdös szájú, lenőtt hajú, elbutult asszony lemegy a térre. A játszótérre, persze. Megmondom őszintén: hányinger. Veszik a sok drága kenceficét, amiket használt olajból készítenek, tudom én, megvesznek azok bármit. De hogy elmenjenek futni, vagy tudomisén, kevesebbet egyenek… Aztán megy a duma: a férjem már nem szeret. Már nem tesz magáévá úgy, mint régen. Napi háromszor, annyi a minimum. Hát persze, hogy nem, te koca. Nézz magadra. Hányinger. Józsi is folyton erről beszélt a teraszon a vejének, hallottam. Nem így persze, hanem úgy általánosságban. Aztán érti, aki érti. Meg azt is mondta nekem Józsi, hogy Évával együtt maradni olyan, mint belegondolni a saját halandóságunkba. De ő nem mosolygott. Azt meg a strandon, a büfésoron a csapos lánynak, a Terikének mondta a Józsi, hogy pedig ő régebben igenis szerette a feleségét, és most is szereti. Szóval ott tartottam, hogy a nők lemennek a játszótérre a gyerekkel, aztán megy a duma. És hát eközben a férfi dolgozik a gyárban, vagy ahol tud, utána meg csak megiszik valamit, inkább, mint hogy este is hallgassa. Megissza a maga Keserűjét, bármit, de nincs az a pia, hogy ráfanyalodjon a nejére. A szőrös, ragyás képű, kopasz, bűzlő állatra. Fél hatot mond a cerka. De ez így van jól. A farkunk sok tekintetben bölcsebb, mint mi. Ilyenkor kellene menekülni. Mert a nők szívósak. Nem nyugszanak. A férfi előbb-utóbb feladja. Már nem veszekszik, csak ül, miközben úgy néz maga elé, mint akinek kioperálták az agyát. Tegnap láttam a Spektrumon. A nő meg csak mondja, mondja. Aztán a férfit elviszi egy hátfali. Hát az Éva sem nyugodott. Ő is mondta. Főleg amikor festettem a kerítést, akkor hallottam, meg esténként. Ezeknek a faházaknak semmi hangszigetelésük, tudja. Ez meg falu, tudja, nagy a csend. Jöttek ezek, már a Kovácsék, jöttek ezek minden nyáron. Józsi, az Éva, meg a lányuk, meg mikor ki. Tudja, hogy van ez a fiataloknál. Én szeretem, ha van mozgás a szomszédban, főleg ha fiatal lányok fara az a mozgás. Szóval ott tartottam, hogy a férjem már nem szeret, megy a lemez. Aztán együtt isznak, de a nő jobban bírja. Ez van. A nők mindig jobban bírták. Idegileg is, lelkileg is, mindenhogy. Egyszerűen erre vannak kitalálva. A balhéra. Én úgy szoktam védekezni ellene, még az apámtól maradt rám, hogy van a garázs, abba be van állítva egy hűtő. Abból ki vannak szedve a rekeszek. Telitöltöm. Az mindig teli van töltve. A Marika nem szereti. Most mit mondjak. Én meg azt nem szeretem, amit a Marika szeret. Az átkozott muskátlijait, meg a cigányzenéjét. Na, hát tudnék mesélni. A hűtő mellett aztán mindig van négy-öt rekesz nem hűtött sör. Aztán ha megiszok egyet, már rakom is be a helyére a következőt. Ugyanez cigivel. Én soha nem fogok kifogyni. Hát! Mikor elfogy, már veszem is a következőt. Sajnos sokat dohányzom, igen. Attól ilyenek a fogaim. Na, hol tartottam… A nők erősebbek. Igen. Azok a lelkedet akarják. De persze van az is, mikor a nő kitalálja magának, hogy visszamegy dolgozni, mert ő jobban keres, mint a férje. Akkor nem hanyagolja el magát, sőt! Szűk kis kosztüm, magassarkú cipő, fitneszbérlet, az apa meg marad otthon gyesen a gyerekekkel. A nőt persze kiszúrja a főnök, elkezdi dicsérgetni, hogy így meg úgy. Aztán az asszony egyszer csak beadja a válópert. A férfi meg ugyanazzal a szatyorral, amelyikkel érkezett, mehet is a lakásból, amit ő rendezett be.
—-Nálunk? Régebben, persze! Úgy kúrtunk, mint a nyulak, már elnézést. Mindenhol. Mondta is Marika, hogy neki én vagyok a digója. Dugó-digó, így mondta. Ezt nem kell visszamondani, ma már letagadja. De aztán jöttek a gyerekek. Már nem csinálunk belőle nagy ügyet. Hát vannak ügyeim, az igaz. Hébe-hóba… Próbálkozik az ember. De nem is érünk rá. Együtt gürcölünk naphosszat. Aztán meg nézzük a kábelt. Mostanában az internetet. Van az is. Hát ma is mi volt, ez egy nap, kérem, Lali bánál: voltam a hentesnél, a zöldségesnél, a totózóban, akkor az új házban is voltam. Igen, azt még nem mutattam? Majd megmutatom, Józsiéknak is mutattam, elvittem őket kocsival, de hát azokat nemigen érdekelte, láttam rajtuk. Pedig ott volt a tó a lábuknál, hol látni ilyet? Filmeken! Se. Kiléptek a házból, aztán mentek még egy kicsit, a víz meg már ott nyaldosta őket, a lábukat. Hát. Hogyne. Elvittem a Józsit, az Évát, meg az egyik lányukat, meg azt a bamba gyereket. Nem értették. Ott volt pedig az orruk előtt. Az apósom fő műve, a parti ház. Pali bának több pénze volt, mint amit mutatott. Ravasz ürge volt. A háznál tartottam. Abból mi pénzt ki nem veszünk, édesistenem. Hát megveszem a Puntót, az biztos. Azt. Szóval elvittem őket az eset előtt egy nappal.
—-Én már akkor megmondtam a Józsinak őszintén: Józsikám, ebből baj lesz. Annak az asszonynak semmi sem volt jó. Látszott a szemin, hogy baja van. Áradt belőle a szomorúság. Én már filmekben sem szeretem az ilyet. Inkább lehessen rajta nevetni. Érti. Kinek van szüksége a könnyre. Akkor már inkább a csók. Szoktam nézni ezt az erotikus műsort, amink van. Olyan csomagot kértem, a hustlereset. Na, ott vannak lányok. De visszatérve az Évára. Én nem tudom, mi baja volt neki. Illetve tudom: minden. Már amikor lejöttek, és bömbölt a kocsijukból a Neoton Família, Éva rendszerint már be volt állítva, vagy duzzogott. Ha be volt állítva, akkor ment a balhé, ha duzzogott, akkor is ment a balhé, de akkor legalább nem hallottam, mert akkor hallgatott. Pedig szép asszony lehetett ő régen, a lánya egyazegyben olyan, mint a Hustleren, ami műsor megy, csak visszafogottabb. Meg az Éva velem is kedves volt. Hát, olyan korombeli. Marika korabeli. De valahogy Józsival meg a gyerekkel nem akart kedves lenni. Minden baj volt. Rám is rám szólt, hogy ne flexeljek annyit vasárnap, mert pihenne. Mintha az ő dolga lenne, mennyit flexelek. Érdekes, évekig felexeltem vasárnap, senki nem szólt, csak ő. De a többiek se voltak jó helyen. Ha kint maradtak a teraszon, ha bent maradtak, ha megkérdezték, lejön-e a strandra, ha nem, ha megterítettek, ha nem. Mondom, minden. Én akkora nagy büdös pofonokat adtam volna az én drága Marikámnak a Józsi helyében. De hát Józsi békepárti volt. Az ő dolga. Meg is értem. De megvan az eredménye. Csak ne mondja senki, hogy én nem szóltam, mert megmondtam, Lali megmondta, hogy ez lesz a vége. Mondtam a Marikának. Hát látta a nyomokat! Ennyi vér egy Tarantino filmben nincs. Ismerem, mert jön az is nekünk, a HBO, csak sistereg. A fiam is szereti. Ő machinálta meg nekünk a tévét, hogy tudjuk fogni. Szóval az Éva mániás depressziós volt, dilis. De úgy, hogy én még olyat nem láttam. Egyszer, miközben szedtem a málnát a kert végében, megjelent ott Éva. Ő meg a meggyet szedte, létrán, vödörbe. Sóhajtozott közben. Azt mondta, hogy ő még soha nem látta a tengert. Hiába mondtam neki, hogy de hát ez itt a magyar tenger. Józsi nem vitt el engem soha, folytatta. Csak a munka, mindig a munka. Felneveltem a gyereket. De minek. Neki. Őt szereti. Csak őt. Engem utál. Csak azért beszélget velem a lányom, mert bűntudata van. Belenézett a szemembe. És olyan szeme volt, hogy azt is megértettem, Józsi miért szeretett bele, és azt is, miért nem szereti már. Én a kék tengert akarom látni, mondta. Az igazit. Ami a filmeken van. Nem ezt. Éva, ha társasjátékoztak, és vesztett, az volt a baj, ha nyert, az, ha nem játszottak, az se volt jó. Csak ült és bámult a semmibe, az volt a legijesztőbb, és nézett. Néha megszólalt, hogy engem itt senki nem szeret. Az apátok főleg nem. Azt akarjátok, hogy elmenjek? Hogy ne éljek? Csináljatok úgy, mintha itt se lennék. Érezzétek jól magatokat. Mindezt olyan hangon tudta mondani, hogy a sirályok elfelejtették a röppályájukat tőle. Józsi meg annál kedvesebb volt, akárhogy húzta az agyát a felesége. Józsi nagyon kedves volt vele. Már nem monologizált a yorkshire-i hízókról. Szedett az Éva gyógyszert, vagy nem, nem tudom. Ha szedett, keveset. Ha meg nem szedett, hát hiba volt. Jól van, Évikém, kicsi babóm, nyugodjál meg. Igen, van elég kenyerünk, nem fogunk éhen halni. Tudom, nem azért mondod, hogy aggodalmaskodjál. Ne csináld, nem mondtam, hogy a terhünkre vagy. Ne igyál annyit. Nem akarom megmondani, mit csinálj. Hagyd ki az apámat ebből. Babó, nyugodjál meg.
—-Hát igen, nem lehet azt bírni az örökkévalóságig. Habár a Józsi egykor kamionozott, állítólag óriási tehetsége volt a türelemhez kisgyerek kora óta, odadobtak neki egy cipőfűzőt, azzal elvolt, míg ki nem vették a kezéből, a vérében volt az alázat, meg az udvariasság. Hát látjuk. Aznap este volt éppen a születésnapom, nem hallgattam annyira őket, mert hiába, hát óhatatlanul, vékonyak a falak, tudja. Én már csak azt láttam, hogy másnap jönnek a rendőrök. Kint ülnek a teraszon, dohányoznak.
—-Megmondom őszintén, azóta is mar a lelkiismeret, hogy talán ha szólok valakinek, úgy értem, Marikán kívül, akkor más vége lett volna. Valami megváltozik, vagy történik. Nem tudom. De mit üssem az orrom más dolgába. Mindenesetre azóta csend van a szomszédban.
