Hétfő reggel Pinnebergék kávéscsészék mellett ülnek. Barika szeme fényesen ragyog:
—-– Tehát ma, ma kezdődik el igazán! – És amikor egy pillantást vet a kínzókamrára: – Majd én rendbe hozom ezt a régi vacakot! – És egy pillantással a csészére: – Milyennek találod a kávét?…
Fordítsd fel a tükröt,
Borítsd ki tartalmát,
A nyüzsgő dolgok sokaságát,
A rozsdafoltokat, melyek
Az üveghez tapadva terjeszkednek,
A szempillák pillogását,
Az egymásra rakodó felszínektől
Elkenődött arcodat,
Fordítsd fejjel lefelé,
Rázd meg jól,
Hogy ne maradjon semmi,
Csak a világos
És hűvös üvegfelület.…
Vánszorgott a nyár azon az augusztuson, a fénye sápadtan világította meg a lomha utcákat, úgy tűnt, üres minden. Emma a saját tükörképét bámulta, azt a különös ragyogást a szemeiben, ami egy szarkához tette hasonlatossá, aki az ágról bepillantva ottfelejtett ékszereket vesz észre az íróasztalon.…