„…a kovács fia [Ahiban] saját apjára sem volt tekintettel,
és csak a szelíd embereket kímélte.”
(33. o.)
Aké Loba Folyóisten Fiai című könyve1 nem kimondottan kellemes, könnyű olvasmány.
—-Megpróbálok röviden néhány érdemleges szót mondani erről a – szerző szavával – „regényes” formában megírt történetről, amit a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem épületével szemben fekvő parkocska egyik önkiszolgáló antikváriumként működő kis fabódéjában találtam.…
Úgy nézett ki, mint egy farkas. Halántékánál őszülő, jóképű fazon, de a hideg futkosott a hátamon tőle. A mellette ülő szőke tinilányt bámulta kihívóan, aki zenét hallgatott, de a szeme sarkából a férfit figyelte. Ragadozó és prédája. Aztán a férfi unottan köhögött egyet, és egy másik lányt kezdett bámulni.…
Amikor ébredés után kihajolt a szélesre tárt ablakon, arcon simította az orgonaillatú hajnal. Egyszerre jeges borzongás futott végig a tarkóján, tudta, a másnapossággal járó valamennyi kínzó tünet – szüntelen fejfájás-émelygés, avas szájszag és természetesen a nyirkosság bűze – végigkíséri majd, akármi is történjék.…