Levél Gyulai Pálhoz
Ideje volna beváltanom ígéretemet, s megküldeni az autobiográfiát, mely iránt felszólítottál. Megvallom, hozzá is fogtam, nagy tudós képpel, amúgy a harmadik személyben beszélgetvén magamról, mint afféle elhunyt celebritásról, de megijedtem tőle, halva képzelvén magamat. Most tehát röviden, a tények elsorolására fogok szorítkozni, állítsd belőle össze, amit tudsz.…
Naphosszat a házban ül,
a nője kirúgta, vagy ő
a nőjét, már mit számít,
a munkahelyén felmondott,
vagy kicsapták, ez is
milyen mindegy már,
hitelből él, vagy lop,
ha kimozdul.
–
Megint
Megint beittam,
megint barom
vagyok a környezetemmel,
megint nem bírom
kontrollálni magam,
megint hogy mért is élek,
dögölnék már meg,
vagy meg se születtem volna,
hallom az önvádjaimat
a mások hangján,
akik hallgatnak.…
– – aliam tenui, sed iam quum
gaudia adirem,
Admonuit dominae deseruitque
Venus
Tib. I. 5.
Addig halljuk, mig utoljára hisszük,
Hogy az embersziv mindörökre rejtvény,
S bárhogy csürjük-csavarjuk, hányjuk-vessük,
Egyformán gyarló pogány és keresztény;
Jobb ha kezet szoritunk s nem keressük
Szentek erényét, rideg tanra lesvén:
Ha győz is rajtunk olykor a kisértés,
Még az erkölcsre nem halálos sértés.…