Gondolatoktól felcicomázott
és azonfelül elnyűtt
Titkon az álmokból vett magányt fényező
Igen. Test vagyok, mely szavakhoz vonzódik.
A papír, a tinta friss illata
elszédít. Mikor olvasok
spórákkal is tudok szaporodni
Ceruzával a kezemben simogatlak
és elfojtom lélegzeted
(annyira virág, mégis húsevő)
Csak nem fogsz épp most elhagyni
nyelved pengeélén táncoló szavakba fúlt arccal –
amikor az utolsó verssor már elhullóban
Nárcisz a virágnevem
Gyakorta
vállaimat tenyerembe szorítva
melleim könyökömmel eltakarva
Lótuszba ülök
bokáim elfedik a résem
Ideig-óráig eljátszom magamban (a gondolattal)
mondván: Könnyű nőcske vagyok és lehet
hogy oly magasra emelkedem
ahol senki el nem érhet
(nocsak minő sellőfióka bújt el benned)
Ha senki nem lesz velem
szeretni fogom önmagam
Ráhajolok a padlóra amely most már tükröm
csókolni akarom a képem
de egy fuvallat hullámokat keltve
képem vízmásába ejtem lábujjhegyem
és vele együtt merülök el benne
A padlón vérfolt terem
Nem akarok álmomban megvénülni
Éjjel
ébren lesem amint rámtelepednek
a ráncok szépen sorban
A selymes és puha bőr (vígan) összegyűl
és kéreggé válik a kezeimen
A csupasz kezeken.…