A szürke lány

Vánszorgott a nyár azon az augusztuson, a fénye sápadtan világította meg a lomha utcákat, úgy tűnt, üres minden. Emma a saját tükörképét bámulta, azt a különös ragyogást a szemeiben, ami egy szarkához tette hasonlatossá, aki az ágról bepillantva ottfelejtett ékszereket vesz észre az íróasztalon. A világban már lassan semmi nem volt, amire ne így tudott volna nézni.
—-Különös véletlen történt vele aznap, egy régi ismerőse jött szembe vele. Egy szürke lány, akivel sohasem foglalkozott senki. Néha egészen különc dolgokkal hívta fel magára a figyelmet, de az idő nagy részében látni sem lehetett. Senkinek nem jelentett semmit. Egyedül volt.
—-És ha valaki egyedül van, az egyetemes bölcsesség azt tartja, hogy bármit meg lehet vele tenni. Akármit. Emmának szüksége is volt erre, mert albérletét fel akarták mondani, munkát pedig nem talált.
—-Ennek a szürke kis semminek pedig éppenséggel volt lakása.
—-Emma megkérdezte, átmehet-e hozzá. A lány felengedte. Egy kicsit beszélgettek, mármint mivel a lánnyal nem igazán lehetett  kommunikálni, inkább ő mesélt.
—-– Igen, hát a szüleim nem fizetik tovább az albérletemet, mert azt állítják, nem tudok egyedül élni – ezen a ponton szemei már nemcsak hogy csillogtak, de résnyire szűkültek. – Ez azért van, mert ők tanúk. Jehova tanúi. Nekem volt egy vőlegényem, csak nem hagyták, hogy hozzámenjek. Azóta megnősült, elvett egy ilyen kis irányítható picsát – rámeredt a szürke lányra. Az nem felelt.
—-– Aztán a városban alkalmaztak, és elvégeztem a Corvinuson egy szakképesítést. Tudod, mi az a szakképesítés? Egy irodában dolgoztam, fizették a szobát, ahol laktam. És egy chilei festőművésszel jártam. Nem mentem egyetemre, mert a tanúk azt mondták, a tudást vissza kell forgatni a gyülekezetbe, úgyhogy nem jelentkeztem. De a tanúk kiutáltak engem és azt a fiút, mert lefeküdtünk, az pedig tilos volt. Utána én kórházba kerültem. Itt azt mondták, skizofrén vagyok, de aztán fél évig bent voltam egy intézetben, ott meg kiderült, hogy nem vagyok az, csak borderline. Rehabilitáltak. Viszont nem találok munkát, és mint mondtam, a szüleim nem engedik, hogy egyedül éljek, mert alkalmatlannak minősítenek rá. Bocsi, de ideköltözhetek?
—-– Hozd át a holmid, persze… valami jelképes összegért…
—-Másnap Emma megjelent egy halom bevásárlótáskával és az Apjával. Az apja még csak oda sem köszönt a szürke lánynak. Ugyanaz az összeszűkített szempár.
—-Emma kicsit több mint fél óra alatt elfoglalta a szekrényt, és bevette magát a szobába. Hangosan telefonált. Semmit nem lehetett tőle csinálni.
—-– Figyelj… összesen ennyi lenne…. a lakbér…
—-– Kapok járulékot a hivatalból, 25 ezer forintot, azt odaadom, több nincs sajnos. Ennyi egyelőre elég a lakbérre? Visszahívtak egy helyről, és kérték, hogy nevezzem meg a bérigényemet. 400–500 ezer forint. Micsoda bulik lesznek itt… – tette még hozzá.

Emma elindult a gyárba, ahova felvették.
—-A szürke lány összepakolta és kirakta a holmiját a folyosóra.
—-Utána írt Emmának egy üzenetet.
—-„Bocsi, de meggondoltam magam, és nem a lakbér miatt…” – majd tiltólistára tette Emmát.

 

Kategória: Próza, Rövidpróza | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik