Ajtó

Álmomban ajtót rajzoltam
a köztünk magasló áthatolhatatlan
megnemértés-falra, és kitártam
előtted, hadd gyere be az életembe
legalább még egy percre, mire
mondtad, úgyis csak egy perced van,
aztán amikor nem figyelve oda
kritizálni kezdted ezt a borzasztó
rendetlenséget, ami csak
azóta van, mióta te nem vagy,
gyorsan becsuktam és kiradíroztam,
hogy többé ne tudj kilépni.

Labda

A játszótéren labda pattog,
nincs gyerekem, és már nem is
nagyon lesz, de elképzelem,
hogy én pattogtatom a magas
palánk mögött a labdit,
apaként a gyerekemmel,
vagy gyerekként az apámmal.

Árnyék

Az árnyékos oldalon mentem,
de azt éreztem, felfő az agyam
menten, amikor szembejöttél a
túloldalon egy szál combközépig
sem érő lenge nyári ruhában,
mégis szagló-izzadva, „az utcánk”ban,
egy másikhoz dörgölőzve.

Düh

Ha csak egy lépést hátrálnék,
kivédhetném a szájszagod,
de most telibe akarom kapni
savanyú, áporodott, fáradt
dühöd, ahogy te is telibe
kapod most, akár akarod,
akár nem, az enyém.

Kutyák

Embermentes csendre vágytam,
egy kihaltnak tűnő kis utcában
kutyák ugatnak meg vadul
a kerítések mögül, olyan váratlanul
ér, hogy nem is tudom,
visszaugassak-e, de akkor
ez most hozzátartozna még,
vagy már nem,
a vágyott csendhez?

Csend

Elnyújtóztam a fűben, fejem
a karomon nyugtatva az üres
eget nézem, nem várok csodára,
nem várom már, hogy erre gyere,
a mobilom kikapcsolva, elég csoda
már az, hogy végre csendben lehetek.

Megkezdett történet

Abban a távoli városban,
mely soha nem is
létezett, csak álmomban

Kategória: Vers | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik