A szép könyvről

Maestveldt ostroma alkalmával történt, hogy Puxus Oppidanus, a híres németalföldi kora humanista házát felgyújtotta egy lángcsóva. Puxus, aki a várostrommal édeskeveset törődött, éppen az igazak és jámborlelkű humanisták álmát aludta, úgy kellett kivonszolni az égő házból. Csak odakint tért magához, és amikor ráébredt a valóságra, kitépte magát kísérői karjából, és visszarohant az égő házba. Néhány perc múlva visszatért a füsttől fuldokolva, és egy könyvet szorongatott hóna alatt. Barátai kíváncsian kérdezték, mi ez a kincs, amiért visszafutott a lángok közé. – Nem is tudom – felelte Puxus –, de szép… és könyv. Hogy ne legyek egyedül az éjszakában.
—-Lehet, hogy Puxus Oppidanus sohasem élt, és az egész történetből egy szó sem igaz – de a derék humanistának igaza volt. Minél inkább ég fejünk fölött a ház és egész ostromlott várunk, ez a vén Európa, annál együgyűbb és megrendítőbb szeretettel szorítjuk magunkhoz éjszakai barátunkat, a szép könyvet. Gyűjtjük, simogatjuk, megszagoljuk, és néha olvassuk is.
—-Tulajdonképpen nem is a nagyon szép könyvekre gondolok. A nagyon szép könyv megfélemlíti és zavarba hozza az embert, mint a nagyon szép nő. Azt mondják, hogy a nagyon szép nők nehezen mennek férjhez. A nagyon szép könyvek nehezen találnak olvasót. Felejthetetlen emlék a számomra, amikor a British Museum könyvtárában egyszer csak minden előzetes figyelmeztetés nélkül, pusztán csak azért, mert kértem, elémbe hoztak és letettek az asztalomra egy Caxton-féle ősnyomtatványt. Amikor megállapítottam a könyv személyazonosságát, fejemhez kaptam, és kisiettem a kerek könyvtárteremből. A díszkiadásoktól is félek és a nagyon értékes műmellékletektől. Az ilyen könyvekben nincs semmi közvetlenség, nem nyílnak ki barátságosan.
—-Azok a legrokonszenvesebb könyvek, amelyek minden pretenció nélkül szépek. Úgy szépek, mint egy kedves töltőtoll vagy macska vagy pipa. Nem műtárgyak, hanem használati cikkek vagy háziállatok. Az olyan könyvek, amelyek könnyen és tartósan akklimatizálódnak az ember polgári környezetében. Amelyeknek nincsen szükségük melegházi levegőre és különös ápolásra, hamar otthon érzik magukat, és új hajtásokat eresztenek szívünkben. Háziasak és mégis szépek. Külső szépségük kifejezi azt a szerető gondot, amelyet kiadójuk munka közben érzett, és azt a szerető gyengédséget, amellyel a könyvek barátja a kezébe veszi ezeket.

könyv_images

Kategória: Esszé | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik