Az öt isteni fiú

A tavasz elérte a hegyek lankáit. Boldogító frissesség hatotta át a levegőt. Pándu egy virágoktól illatozó mezőn sétált, s az elébe táruló mennyei látványban gyönyörködött. Kakukkok énekeltek a közeli csampaka-fákon, s a rét ragyogó sárga virágai körül fekete méhek rajai dongtak. Pándu előtt fiatal felesége, Mádrí lépkedett, hosszú selyemruháját lágy szellő fodrozta. Virágot szedett a mezőn, s közben halkan dúdolt valamit magában. Pándu beérte, mire Mádrí megfordult és rámosolygott. A mögötte ragyogó napkorong meleg fényében, hullámzó selyemruhája mögött láthatóvá váltak gyönyörű alakjának körvonalai. Megigéző szépség volt a madrai hercegnő. A napfény átragyogott a haján, s izzó keretbe vonta tökéletes arcvonásait. Pándu szíve megdobbant. Több mint hét éve már, hogy utoljára megölelte. Ellenállhatatlan vágy kerítette hatalmába. A kosarat, amibe vadon termő zöldségeket gyűjtött az ebédjükhöz, a földre helyezte, s egy lépést tett a felesége felé.
—-Mádrí azonnal tudta, mit érez a férje. Heves vágyakozása láttán félelem fogta el.
—-– Ó, király, emlékezz a bölcs szavaira! – Eltökélten beszélt, de úgy tűnt, Pándu nem hallja. Mádrí felemelte a kezét, hogy feltartóztassa, s fejét rázva intette nyugalomra a férfit.
—-– Uram! Megállj! Ó, dicső hős, zabolázd meg az elmédet! Halálos veszedelem leselkedik rád.
—-Pándu azonban nem törődött az asszony intelmeivel. Felesége igyekezete, hogy megfékezze őt, csak tovább fokozta a vágyát. Megragadta, s erővel maga köré fonta a nő kitárt karját, majd szorosan magához ölelte. Mádrí kétségbeesett igyekezettel próbált kiszabadulni. Pándut teljesen hatalmába kerítette a vágy, s nevetni kezdett. Erős karjában tartva a hercegnőt, maga után húzta a puha fűre, s forogni kezdett vele. Odaszorította a földre, szájával asszonya száját keresve.
—-Hirtelen azt érezte, szörnyű fájdalom markol a mellkasába. Levegő után kapkodott, a tagjai megmerevedtek. A hercegnő rémülten nézte, ahogy a férje magatehetetlenül lehenteredik a testéről. Pándu egy elhaló kiáltást hallatott, a levegő még egyszer ziháló tüdejébe hatolt, majd élettelenül nyúlt el a földön.
—-Mádrí felsikoltott, a férje fölé hajolt, s hangos zokogásban tört ki. A risi átka beteljesedett – Pándu meghalt. A hercegnő ráborult a halott testre, s patakzó könnyeivel áztatta. Szívszaggató siránkozással szólongatta halott hitvesét.
—-– Ó, legyőzhetetlen, hát lehetséges volna, hogy a kéjvágy lehengerelt? Ó jaj, én vagyok az oka mindennek! Miért mentem veled kettesben az erdőbe? Hogy lehettem ilyen ostoba! Ó, uram, nem tudok nélküled élni! Követni foglak utadon, bárhová is mész!
—-Jajkiáltásai a magasba szöktek, szelek szárnyán tovarepültek, s végigvisszhangzottak az erdőn.
—-Nem messze, a család erdei ásramájában, Pándu másik felesége, Kuntí tüzet rakott, hogy vacsorát főzzön. Mádrí jajveszékelése ütötte meg a fülét, s mozdulatlanná dermedve próbálta megállapítani, hogy honnan jön a hang. Vele volt Mádrí két ifjú fia, Nakula és Szahadéva is, s ők is hallották a kiáltozást.
—-– Mi ez, Kuntí anya? – kérdezték. – Ki sír?
—- Nem tudom, de megyek, megnézem. Hol vannak a fivéreitek?
—-– Épp most jönnek a folyóról – válaszolta Nakula.
—-– Ti maradjatok itt, s várjátok meg őket! Mondjátok meg nekik, hogy jöjjenek utánam!
—-Kuntí elindult, s a hang irányát követve sietős léptekkel haladt előre az erdőben. Biztos volt benne, hogy Mádrí az. Mi történhetett? Csak nem Kindama átka teljesedett be?
—-Amikor az erdőből kiért a mezőre, balsejtelme beigazolódott. Elszörnyedve látta, hogy Pándu a földön hever, s a feje Mádrí ölében nyugszik. Néhány – hosszú óráknak tűnő – pillanatig kővé dermedve nézte az elébe táruló látványt. Aztán… futni kezdett feléjük. Úgy érezte, mintha ólomból lenne a lába. Amikor odaért, Pándu mellé rogyott a földre. A férfi halott volt. Kuntí mérhetetlen fájdalommal zokogni kezdett. Könnyes szemmel az elkínzott Mádríra nézett.
—-– Ó, hercegnő, mi történt? – A hangja vádlón csengett. Hogyan engedhette meg Mádrí, hogy a királyt hatalmába kerítse a vágy? Hiszen jól tudta, milyen átok ül rajta.
—-– Ó, Mádrí, én mindig elővigyázatos voltam férjurunk jelenlétében. Még mosolyogni is alig mertem rá. Így, Kindama szavaira emlékezve, mindig megfontolt és kiegyensúlyozott maradt. Hogyan vesztette el hát a fejét a közeledben?
—-Kuntí zokogva, elcsukló hangon beszélt. Feje Pándu mellkasára hanyatlott. Hová ment? Hogyan élhetne ő nélküle?
—-Mádrí a kezébe temette arcát, s hangtalanul zokogott magában. Már amúgy is bűnösnek érezte magát Pándu haláláért. Kuntí szavai csak tovább növelték a fájdalmát. Mély lélegzetet vett.
—-– Ó, nemes lelkű Kuntí, drága nővérem, sírva-könnyezve próbáltam őt megállítani, de mindhiába igyekeztem.
—-Mádrí fájdalomtól gyötört arca láttán Kuntí szívét együttérzés öntötte el. Most már lágyabb hangon így szólt hozzá:
—-– Kétségkívül szerencsésebb vagy nálam, hisz örömvágytól láttad ragyogni urunk arcát, amikor megpróbált hozzád közeledni.
—-A gondolattól összeszorult Kuntí szíve. De egyből elszállt a féltékenysége, amikor Mádrí, fejét rázva, így siránkozott:
—-– Jaj, istenem! Úgy tűnt, mintha a király szántszándékkal arra törekedne, hogy a risi átka valóra váljon. Semmit nem tehettem.
—-Kuntí haragja alábbhagyott. Mádrí kétségkívül igazat mond. Ez a szörnyű tragédia csakis az Úr elrendezése lehet. Neki most mi a hitvesi kötelessége? Ránézett férje élettelen arcára – nyugalmat sugárzott. Az erényes uralkodó kétségkívül a felsőbb világokba távozott. Vajon követhetné-e oda a férjét, hogy tovább szolgálhassa? Minden bizonnyal Mádrí is ugyanerre vágyik.
—-– Ó, húgom, én vagyok az idősebb feleség, ezért az én előjogom, hogy a halál birodalmába menjek urunkkal. Kérlek, ne akadályozz meg ebben! Végy hát erőt magadon, s neveld fel a gyermekeinket! Én pedig férjünkkel együtt átadom testemet a tűznek.
—-Mádrí esdeklő tekintettel pillantott fel.
—-– Nézd, urunkat még mindig a karomban tartom, nem hagytam, hogy elmenjen. Kérlek, engedd, hogy kövessem! Ölelni vágyott engem, s e vágya kielégítetlen maradt. Nem nekem kell-e hát Jamarádzsa birodalmába mennem, hogy elégedetté tegyem őt?
—-Kuntí alig észrevehetően összerezzent. Természetes női féltékenysége láttán Mádrí hangnemet váltott. Megfogta Kuntí kezét, s így szólt:
—-– Ó, nagyra becsült nővérem, hogyan tudnám én olyan jól felnevelni a gyermekeket, ahogyan te? Veled ellentétben én nem tudnám egyenlő szemmel nézni valamennyit. Maradj, kérlek, s szolgáld urunkat azzal, hogy gondot viselsz a gyermekeire! Hagyd hát, hogy tűzbe lépjek, s oda menjek, ahová ő is!
—-Kuntí Mádríra nézett, aki újra ráborult Pándu testére. Tényleg nehéz lett volna a húgának e pillanat emlékével tovább élnie. A bűntudat elemésztette volna. S a fiúkkal kapcsolatban is igaza volt. Pándu egyik feleségének maradnia kell, hogy gondját viselje a fiainak, s Kuntí, akinek több fia is volt, mint a húgának, tudta, hogy ez inkább az ő kötelessége. Jobb lesz hát, ha Mádrí megy el. Ezért halkan ezt mondta:
—-– Legyen, ahogy te akarod, kedves húgom.
—-Lassan felemelkedett, s visszaindult a kunyhóhoz. Fiaiknak is el kell még mondania, hogy mi történt.
—-Nem sokkal azután, hogy Kuntí elment hazulról, megérkeztek a fiai. Ott találták egyedül az ikreket, Nakulát és Szahadévát.
—-– Hol van Kuntí anya? – kérdezte tőlük Judhisthira, a legidősebb testvér. – Kiáltásokat hallottunk. Ő volt az?
—-Az ikrek a fejüket rázták. – Nem – válaszolta Nakula. – Kuntí anya is a kiáltozásra lett figyelmes, úgyhogy útnak indult az erdőbe. Azt üzente, hogy kövessétek.
—-Judhisthira az öccseire, Bhímára és Ardzsunára nézett.
—-– Gyerünk, siessünk! Anyánknak szüksége lehet ránk – kiáltotta, s nyomában négy fiútestvérével az erdő felé iramodott. Amikor a zokogás egyszer csak abbamaradt, elbizonytalanodott, merre is tovább, de rövid habozás után a mezőkre vezető ösvényt választotta. Ez volt az az útvonal, amin apjuk is szokott menni, amikor zöldséget gyűjtött a család számára. Judhisthirának az volt az érzése, hogy a zokogás is vele áll kapcsolatban. Ahogy a fák között futott, egyszer csak az anyját pillantotta meg, amint arcát a kezébe temetve feléjük botladozott. Egyértelmű volt, hogy valami szörnyűséges dolog történt.
—-Amikor Kuntí odaért a fiúkhoz, arcán láthatóvá váltak a fénylő csíkok, melyeket felszáradt könnyei hagytak maguk után. A fiaira pillantott, s mosolyogni próbált. Amikor az öt fiú köréje gyűlt, így szólt:
—-– Drága fiaim, egyetlen menedékünk most már az Úr. Édes atyátok nincs többé, őseitek felsőbb hajlékára távozott.
—-A fiúk dermedten nézték, egyikük sem tudott megszólalni. Kuntí halkan könnyezett. Végül Judhisthira törte meg a csendet:
—-– Hogy történt? Senki nem ölhette meg atyánkat, az egyszer biztos. Baleset volt?
—-Judhisthira tudta, hogy apja hatalmas harcos. Azt is tudta, hogy olyan helyen élnek, ahol úgyszólván mindenki aszkéta, s a meditációnak és a vallásos gyakorlatoknak szenteli életét. Ki árthatott volna az apjának?
—-– Atyátok a risi átkának áldozata lett – válaszolta fájdalmával küszködve Kuntí. – Az erdő túloldalán fekszik. Mádrí vigyáz rá.
—-Az ifjak nekiiramodtak, s szinte kirobbantak a fák közül. Amikor megpillantották holtan heverő apjukat s mellette Mádrít, fájdalmas kiáltás hagyta el a torkukat. A földre vetették magukat, s jajveszékelve dobálták magukat a fűben. Mádrí, mivel tudta, hogy hamarosan követni fogja a férjét, már nyugodtabb volt, s lágyan így szólt a hozzá futó ikrekhez:
—-– Drága fiaim, az Úr útjai kifürkészhetetlenek. Szolgáljátok szeretettel Kuntí anyátokat, ő majd gondoskodik rólatok. Nekem követnem kell atyátokat az eljövendő világba.
—-Az ikrek anyjukra meredtek – nem tudták, mit is mondhatnának. Csak a nyolcadik nyaruk volt ez, s alig értették, mi történik valójában. Úgy zúdultak rájuk az események, akár egy szökőár. Kuntíhoz szaladtak, aki a keblére ölelte őket, s könnyei a fejükre potyogtak. Három fivérük továbbra is fájdalmasan, hangosan jajveszékelt. A sírás-rívás hallatán egy csapat risi érkezett a mezőre. Amikor észrevették a halott királyt, odamentek hozzá, s azonmód nekifogtak, hogy elvégezzék a halotti szertartásokat. A szent mantrák ritmusos éneklése megnyugtatóan hatott a fiúkra, s kezüket összekulcsolva felálltak. Kuntí odaállt melléjük, s elgyötört tekintettel nézte, ahogy a risik elvezetik Mádrít Pándu mellől. A férfi testét egy ravatalra helyezték, s – nyomukban a könnyező Mádríval – elindultak vele a folyó irányába.
—-A Mádrí mögött lépkedő Kuntít két idősebb fia támogatta. Amikor Pándu testét a folyópartra vitték, néhány risi az erdei ásramába vezette a fiatalabb fiúkat. A halottra erdei virágokból font füzéreket tettek, és szent Gangesz-agyaggal kenték be. A vízparton egy nagy halotti máglyát építettek, ráhelyezték a holttestet, s miközben a risik a Védák szent mantráit zengték, Judhisthira meggyújtotta a szantálfából rakott máglyát. Amikor a lángok a magasba csaptak, Mádrí felkiáltott: – Uram! –, s egy hirtelen mozdulattal a tűzben égő testre vetette magát. A teste, Pánduéval együtt, pillanatok alatt hamuvá égett.
—-Kuntí keservesen zokogott. Fiai megrendülten álltak, arcukon könnycseppek peregtek alá. Amikor a lángok elcsendesedtek, a risik a Védák bölcs szavait idézték, s a lélek örökkévalóságáról beszéltek. A bölcsek szavaitól megnyugodva Kuntí és a fiúk visszatértek ásramájukba. Üres és elhagyatott volt. Némán egymásra néztek, s pillantásuk azt fejezte ki, hogy Pándu nélkül nem tudnak itt tovább élni.
—-Ahogy bánattól sújtva ültek a kunyhóban, a risik vezetője tűnt fel az ajtóban, s így szólt Kuntíhoz:
—-– Most, hogy védelmező urad eltávozott, vissza kell térnetek a családotokhoz, Hasztinápurába. Vidd magaddal a fiúkat, hogy a trón jogos örököseiként betölthessék az őket megillető tisztségeket.
—-A fiúk tudták, hogy egykor apjuk volt a király a világ hatalmas fővárosában, Hasztinápurában, amely a roppant erejű Kuru-dinasztia székhelye is volt. Apjuk azt mondta nekik, hogy egy risi átka miatt jött az erdőbe, az eset valamennyi részletét azonban nem ismerték. Mit tehetett vajon az apjuk, hogy ilyen szörnyű átokkal sújtották? Kérdő tekintettel néztek az anyjukra.
—-Férje és asszonytársa váratlan elvesztése annyira elcsigázta Kuntít, hogy úgy érezte, beszélni sem tud.
—-– A városba menet majd elmesélem – mondta, szemét a szárija sarkával törölgetve. – Atyátokkal el akartuk már mondani nektek.
—-A bölcs azt javasolta, hogy nyomban költözzenek el, s a többi risivel majd elkíséri őket a városba. Kuntí egyetértett vele, s hozzáfogott, hogy összeszedje a kevéske holmit, amije volt. A fiúknak is szólt, hogy csomagoljanak, s nemsokára indulásra készen álltak.
—-Hosszú sorokban haladtak a risik Hasztinápura felé, középen Kuntíval és a fiaival. Útjukon mennyei lények, egy csapat sziddha és csárana is elkísérte őket, akik ugyanazon a hegyen laktak, ahol ők.
—-Az úton Kuntí megpróbált erőt venni magán. El kellett mesélnie fiainak az átok történetét – s még inkább a születésükét. Maga köré gyűjtve a fiúkat így szólt:
—-– Egyszer, amikor atyátok az erdőben vadászott, véletlenül megölt egy risit, Kindamát, aki éppen akkor őztestet öltött magára. Hogy megszabadítsa bűnös tette következményeitől, a risi egy átkot mondott ki rá. Atyátok éppen akkor lőtt rá Kindamára, amikor gyermeket készült nemzeni felesége méhében. A bölcs ezért azt mondta, hogy a királynak, ha a jövőben bármikor is gyermeket próbálna nemzeni, azonnal meg kell halnia. Atyátok ezért úgy döntött, erdei aszkétaként fog élni.
—-Kuntí elmesélte, hogy Pándu, mivel gyermeket nem nemzhetett, azon töprengett, milyen módon folytathatná mégis a nemzetségi ágat.
—-– Elmondtam neki, hogy leánykoromban áldást kaptam egy risitől, Durvászától, akit nagyon elégedetté tettem a szolgálatommal. Azt az áldást kaptam tőle, hogy vágyam szerint bármelyik istenséget megidézhetem a jövőben. Atyátok utasítására ezért több hatalmas félistent hívtam meg – elsőként Dharmát, a vallás istenét.
—-A legidősebb fiára pillantott, aki figyelmesen hallgatta szavait: – Drága Judhisthira, e hatalmas isten a te nemző atyád.
—-Ezután elmondta, hogy Bhíma Vájunak, a szelek istenének, Ardzsuna Indrának, az istenek királyának, a két iker pedig a mennyei orvosoknak, az ikerpár Asvinoknak a sarja. – Így születtetek hát – a három idősebb fivér az én méhemből, az ikrek pedig Mádríéból, aki engedélyt kért tőlem a varázserejű mantra használatára. Valamennyiőtök születésekor egy égi hang szólalt meg, amely nagy dolgokat jósolt veletek kapcsolatban. Judhisthira a Föld ura lesz, Bhíma a legerősebb ember, Ardzsuna a legkiválóbb íjász, az ikrek pedig mennyei szépség és erő birtokosai lesznek.
—-A fiúk egymásra néztek: erre soha nem gondoltak volna. Istenek fiai! Apjuk gyakran utalt rá, hogy fényes jövő vár rájuk, s hogy egy napon majd visszatérnek Hasztinápurába uralkodni. Születésük körülményeiről azonban soha nem szólt semmit.
—-Kuntí bánata mögött egy halvány mosoly bujkált, s így folytatta: – Őseitek hosszú időn át igazgatták a földet, szilárdan a vallás útján tartva azt. Minden bizonnyal el fog jönni az az idő, amikor nektek kell majd ezt a tisztet betöltenetek.
—-Annyira belefeledkeztek a beszélgetésbe, hogy az idő múlását is alig érezték, s egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy feltünedeznek előttük a város tornyai. Széles, kikövezett úton mentek, melynek mentén istenek képmásainak faragványaival gazdagon díszített hatalmas árkádsorok futottak. Szépen művelt földek terültek el az út mindkét oldalán: vetemények hosszú, szépen rendezett sorai, aranyló búzamezők. A földeken emberek dolgoztak, fekete ökreikkel szántottak. Kíváncsi pillantásokat vetettek az égi lények és risik menetoszlopa felé, tisztelettel köszöntek az elhaladóknak, a bölcsek pedig megáldották őket.
—-Késő délután a menet elérte a város kapuit, amelyek egy hatalmas, az egész várost körbeölelő gránitfalon vezettek keresztül. Futárok siettek a királyhoz, hogy hírül vigyék neki az eseményt, s kisvártatva nagy tömeg városlakó jött ki elébük. Lenyűgözve nézték a sok risit és mennyei lényt, akik úgy festettek így együtt, mintha istenek gyűltek volna össze.
—-Az üdvözlő beszédek és tiszteletadások után a vezető risi elmondta a királynak, hogy mi történt.
—-– Az erény útját állhatatosan követő Pándu, hites feleségével, Mádríval együtt a mennyek birodalmába távozott. Itt van öt fia, istenektől született valahány.
—-A risi ezután elmondta, hogy az egyes fiúkat melyik istenség nemzette. Miután megkérte a királyt, hogy gondoskodjon a fiúk boldogulásáról és neveltetéséről, csatlakozott a többi risihez. Aztán, az ámuló tömeg szeme láttára, a bölcsek és az égiek mind egy szálig eltűntek.
—-A Kuruk egyik vezetője Kuntí elé járult, s összetett kézzel üdvözölte. A hercegnő bemutatta őt a fiainak.
—-– Ez itt nagyatyátok, Bhísma. – A fiúk mélyen, tisztelettudóan meghajoltak.
—-Bhísma ezután a városba vezette Kuntít és az öt fiút, s elhelyezte őket a királyi palotában.
—-Egy utolsó szertartást is elvégeztek Pándu és Mádrí üdvösségéért. A Kuruk vezetői és a városlakó polgárok ezrei elárasztották a Gangeszt, s különböző felajánlásokat mutattak be az eltávozott lelkekért. A város tizenkét napig tartó gyászt tartott, amit egy nagy lakoma követett. Sok-sok adományt adtak a bráhmanáknak, s a király meghívására mindenki kedvére ehetett-ihatott a városban. Az élet aztán visszatért a megszokott kerékvágásba, s Pándu fiai elfoglalták helyüket a királyi családban.

Devdutt Pattanaik_The Immortals

[Krishna Dharma: Mahábhárata, első fejezet; ford. Rohiní-déví dászí (Nyíri Edit), Tóth Gábor; 2000.]

 

Kategória: Fordítás, Próza | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik