Átértékelem a költészetem

„mert a dolgok rendes létrejötte tökéletlen”
(Montaigne)

Ma reggel írtam egy verset, ami
(bár este, amikor át akartam
másolni a fejemből egy biztosabb
hordozóra, be kellett látnom,
hogy menthetetlenül elveszett)
egész nap tartotta bennem a lelket.

Ha minden nap csak egy ilyen
verset bírnék produkálni,
ami rajtam kívül soha
senkihez nem jut el,
túlzás nélkül állíthatnám:
tartalmas napom volt.

Gyakorlati érzék

Bármi ígéretes eszembe jut,
leírom,
hátha lesz majd belőle valami:

vers,
próza

vagy kitépett füzetlap,

amit szépen galacsinná gyúrok,
és jó messziről megcélzom vele a papírkosárt,
hogy akkor már a gyakorlati érzékem
a végsőkig próbára tegyem.

Döntés

Bezártam magam mögött az ajtót,
hogy ne zavarjanak,
most már végre tényleg dolgozni szeretnék,

de aztán csak kikönyökölök az ablakba,
rágyújtok,
meghúzom a vodkát,
s nézem a hóesést.

Levezetés

Amikor az apám kidobta
a kilencedik emeletről a tévét
és csomókban tépte ki az anyám
haját, nem tudom, hol lehettem,
mert az égvilágon semmire
nem emlékszem: talán még túl
kicsi voltam ahhoz, hogy felfogjam,
mi történik, talán az asztal alá
vagy egy sarokba húzódva
bömböltem süketen és vakon,
esetleg nem is voltam ott, hanem
a nagyszüleimnél, akik akkorra már
ellentmondást nem tűrően sürgették
a hozzájuk költözést, mindenesetre
mikor jóval később tudomást
szereztem az esetről, annyira
valószerűtlennek tűnt, mintha
csak azért mesélné el anyám,
sőt találná ki, pedig minden szavát
elhittem, hogy végleg eltávolítson
az apámtól, akitől valójában
a válás után már olyan
mértékben eltiltott, hogy bár
ugyanabban a városban éltünk,
nemhogy felkerestem volna,
még csak nem is kerestem
a találkozást vele egyszer se,
legfeljebb kétszer vagy háromszor
láttam valamelyik mellékutcában
a túloldalon eltámolyogni,
de óvakodtam átmenni, akárha
a húsz évvel későbbi önmagammal
kéne akkor szembenéznem.

Jackie Triste_Social Club

Az öncsalás elkerülésének kísérlete

Elég messzire jutottam ezen úton,
mire ráébredtem, hogy sehova nem vezet:
visszafordulni már késő,
továbbmenni meg már minek –

mégis hagyom, vigyen
még a tehetetlenségi erő,
hogy ne önerőből kelljen megállnom,
ha már eddig nem tudtam.

 

Kategória: Vers | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik